A tudományos világ szégyene: 500 tanulmányt vontak vissza, mert valótlanságot állítottak

2022.10.03.
Olvasási idő: 2 perc

A világ egyik legnagyobb nyílt hozzáférésű folyóirat-kiadója több mint 500 tanulmányt vont vissza etikátlan tevékenységek miatt. A megjelent tudományos cikkek többsége a COVID-19-cel volt kapcsolatos.

A londoni székhelyű Hindawi, amely több mint 200, több tudományágat átfogó, lektorált folyóiratot ad ki, közölte, hogy kutatócsoportja a tudományos tanulmányok és cikkek lektorálási folyamata során számtalan szabálytalanságot tapasztalt, ezért kénytelen volt több százat visszavonni.

„Alapos vizsgálatot követően megállapítottuk, hogy ezek a szabálytalanságok a szakértői értékelési folyamatban gyanús és etikátlan tevékenységek eredménye. Az etikátlan tevékenység és a folyamataink megsértésének felismerése óta proaktív módon további ellenőrzések beiktatásába és folyamataink javításába kezdtünk, és ezt továbbra is folytatjuk” – mondta Liz Ferguson, a John Wiley & Sons, a Hindawi amerikai székhelyű anyavállalatának vezető alelnöke szeptember 28-i nyilatkozatában.

A vizsgálat eredményeként 511 tanulmányt vontak vissza. A cikkek mindegyike 2020 augusztusa óta jelent meg, tizenhat tudományos folyóiratban.

Ferguson szerint a cikkek szerzői vagy szerkesztői sokszor akaratlanul voltak résztvevői az etikátlan tevékenységnek, mivel számos alkalommal a rendszer és a támogatók manipulálták őket.

Richard Bennett, a Hindawi kutatói és kiadói szolgáltatásokért felelős alelnöke a Retraction Watch blognak elmondta, hogy kiderült a tanulmányok bírálói és bizonyos szerkesztők összehangoltan dolgoztak azon, hogy a cikkek átmenjenek a szakértői értékelésen és megjelenhessenek.

Bennett elmondta, hogy a vizsgálat azután kezdődött, miután egy szerkesztő több valótlanságot állító tudományos cikkre hívta fel a figyelmet.

„Ezek az erőfeszítések és az azokban részt vevő személyek akadályozzák a tudományos felfedezéseket és befolyásolják a tudományos kutatások érvényességét, ezért nem tűrjük el őket” – mondta Ferguson.

A cikkek többsége a COVID-19-hez köthető

A Hindawi kijelentette, hogy az adatbázisából nagy számban vontak vissza COVID-19-ről szóló cikkeket, egész pontosan 261 tanulmányt.

Csak, hogy néhányat említsünk meg:

  • Kardiovaszkuláris betegségek, gyógyszeres terápia és halálozás a Covid-19-ben, megjelent a New England Journal of Medicine-ben
  • Klorokin vagy hidroxiklorokin a COVID-19 esetében: miért lehetnek veszélyesek?”, megjelent a The Lancet című folyóiratban
  • Klinikai jellemzői a bőr manifesztációinak a SARS-CoV-2 által okozott új koronavírus-fertőzésben, a COVID-19-ben, megjelent Clinical Dermatology and Venerology című szaklapban
  • COVID-19 és a lehetséges globális mortalitás, az Early Human Development című folyóiratban
  • A COVID-19 kórházi kezelések csökkenése a maszkkötelezettség bevezetése után, megjelent a MedRxiv preprint-ben
  • A COVID-19 halálos kimenetele cukorbetegeknél és kezelése: A cukorbetegség és más társbetegségek hatása a COVID-19 esetében, a Current Diabetes Reviews című folyóiratban
  • Válasz a COVID-19 és a dohányzás: Egy lehetőség a leszokásra… ha beoltott vagy!, megjelent a Archivos de Bronconeumología című folyóiratban.

Borítókép: Career One

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra