Joe Biden elvesztette hidegvérét, miután Zelenszkijvel tárgyalt

2022.11.01.
Olvasási idő: 1 perc

Mióta Oroszország megszállta Ukrajnát, szinte már rutinná vált, hogy Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélnek egymással, amikor az USA új segélycsomagjának jóváhagyására kerül sor. A két vezető júniusi tárgyalása ugyanakkor egészen máskép alakult, és érezhető volt, hogy Biden elvesztette hidegvérét.

Alig fejezte be Joe Biden mondókáját, miszerint zöld utat adott egy újabb egymilliárd dolláros katonai segélycsomagnak, az ukrán elnök követelőzni kezdett, és felsorolta, hogy milyen további segítségre lenne szüksége, amit hiába kér, nem kap meg. Biden ekkor a hívást végighallgató személyek szerint teljesen kiborult:

„Az amerikai nép segítőkész volt, a kormány és az amerikai hadsereg keményen dolgozott Ukrajna megsegítésén” – emelte fel hangját, hozzátéve, hogy Zelenszkij mutathatna egy kicsit több hálát.

Hol az igazság?

A tisztviselők szerint a két kormányfő kapcsolata a telefonbeszélgetésük óta kifejezetten jobbára fordult, miután Zelenszkij nyilatkozatában megköszönte az Egyesült Államok nagyvonalúságát. Biden kiborulása ugyanakkor tükrözi az álláspontot, melyet a kongresszus és a közvélemény képvisel, akik nem adnának több korlátlan finanszírozást Ukrajnának. A három, hívást végighallgató személy szerint az amerikai elnök és tanácsadói egyébként többször is úgy érezték, hogy az USA segélycsomagjai ellenére Zelenszkij továbbra is arra koncentrál, hogy az amerikaiak mit nem tesznek meg értük.

Az ukrán elnök és néhány európai tisztviselő szemszögéből nézve ugyanakkor a Fehér Ház túl lassan intézkedett a fegyvercsomagok megerősítése kapcsán, és habozott jóváhagyni olyan kérelmeket, melyek kifejezetten sorsfordítóak lettek volna.

Ukrajna a tél beköszönte előtt igyekszik jelentős erőfölénybe kerülni, és arra összpontosít, hogy több ezer orosz katonát kiszorítson Herszon megyéből. A csata várhatóan a legkeményebb ütközet lesz az ukrajnai invázió kezdete óta. Amennyiben ugyanis Ukrajnának sikerül visszafoglalnia a területet, az komoly csapást mérhet az orosz csapatok önbizalmára. Ha viszont Oroszország kitart és megtartja a déli területet, az jelentős fordulópontot jelenthet.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél