Két évtized óta először csökken a kínai földgázfogyasztás

2022.11.05.
Olvasási idő: 2 perc

A kínai földgázfogyasztás két évtized óta először csökkenhet idén, habár a visszaesés mérsékelt lesz csak. A visszaesés fő oka a gazdaság lassulása. – jelentette a Reuters a kínai állami energetikai vállalatok tisztviselőire hivatkozva.

A CNOOC egyik elemzője szerint az ország gázkereslete idén egy százalékkal, 363,6 milliárd köbméterre csökkenhet. Kína várhatóan a világ legnagyobb LNG-importőre címét is átadja Japánnak, mivel a COVID-19 miatti lezárások miatt idén elapadt az LNG iránti keresletet.
A téli gázkeresletet is a szokásosnál gyengébbnek ítélik, 168 milliárd és 190 milliárd köbméter közé becsülik.

Ez azonban a jelentés szerint nem jelenti azt, hogy minden típusú gázimport csökkenne. A drágább cseppfolyósított földgáz behozatala már most is csökken, de az Oroszországból és a közép-ázsiai köztársaságokból származó csővezetékes gázimport növekszik.

Zhao Kui, a Sinopec Corp. gázdivíziójának vezetője elmondta, hogy a Sinopec a rendszeres karbantartás befejezése után teljes kapacitással szivattyúzza a földgázt a fő mezőiről a délnyugati Szecsuán-medencében.

A Sinopec emellett folyamatosan tölti az LNG-készleteket is a két nagy importterminálban, Tianjinban és Qingdaóban, ahol a tárolási szintek november közepéig legalább 80%-on lesznek – tette hozzá Li.

Csökken Kína fölgáz felhasználása

Kína földgáz kereslet

„Téli ellátásunkat a Közép-Ázsiából származó vezetékes gázimport biztosítja, emellett az Oroszországból származó mennyiséget és a hazai termelést is növeltük.” – mondta a PetroChina egyik tisztviselője a Reutersnek.

A magasabb importot közvetlen felhasználásra és a tárolók feltöltésére is felhasználják. A tárolók jelenleg Kína teljes igényének mindössze 7 százalékát, azaz 26 milliárd köbmétert tesznek ki. A tárolóból származó gázt szükség esetén az idei téli fűtési szezon csúcspontján fogják felhasználni.

A hazai gáztermelés is növekszik, mivel a kormány arra ösztönzi az energiaipart, hogy csökkentse az importált árutól való függőségét. Ezen erőfeszítések ellenére azonban az import is növekedett az elmúlt évtizedben, akárcsak a helyi gáztermelés.

A kínai hazai földgáztermelés az elmúlt évtizedben évente mintegy hét százalékkal nőtt, és így Kína a világ negyedik legnagyobb földgáz kitermelőjévé vált. Ugyanakkor a kereslet ugyanebben az időszakban mintegy 11 százalékkal nőtt, így a fokozott kitermelés sem tudta kiegyenlíti a gyorsabban növekvő keresletet.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

AI-val irányított katonai robotok harcolnak az ukrán fronton

Ahogy Oroszország ukrajnai inváziója hamarosan a negyedik évébe lép, a távirányítású földi robotok megdöbbentően gyakori látványt nyújtanak az ukrán csatatéren. A Jamestown Foundation hadiiparra fókuszáló politikai think tank szerint Ukrajna világelsővé vált
Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját

Mielőtt továbblépnél