Elon Musk tönkreteszi a Twittert? – masszív leépítés a láthatáron

2022.11.07.
Olvasási idő: 2 perc

Elon Musk tönkreteszi a kriptovilág kedvenc közösségi média platformját, a Twittert? Rengetegen ettől tartanak s úgy vélik, hogy az üzletember felelőtlen döntéseket hoz. 

A mikroblog-szolgáltatás újdonsült tulajdonosaként Musk szinte mindent megtehet, amihez csak kedve szottyan. Miután a meghökkentő ötleteiről elhíresült milliárdos felvásárolta a Twittert, sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mit szeretne kezdeni vele. Elmondása szerint, a vezérigazgatói szék elfoglalása után, kardinális változtatásokat szeretne megvalósítani.

Ígéretét be is váltotta, azonban a dolgok egészen másmilyen fordulatot vettek, mint amire bárki is számított volna. Musk valóságos ámukfutásba kezdett s elbocsátotta a közösségi hálózat alkalmazottainak 50%-át.

A tömeges elbocsátásokat Elon Musk azzal magyarázta, hogy a Twitter 4 millió dollárt veszít naponta, így ez az egyetlen megoldás.

„A Twitter komoly árbevétel-visszaesést tapasztalt annak okán, hogy a különböző aktivista csoportok nyomást gyakoroltak a hirdetőkre. Mindez annak ellenére következett be, hogy a részünkről semmiféle változtatás nem történt a tartalmak moderálásával kapcsolatban. Sőt, mi több, minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy az aktivisták kedvében járjunk”, ecsetelte Musk.

Csütörtök este az üzletember emailt küldött a Twitter összes munkatársának, amelyben informálta őket arról, hogy munkaviszonyuk megszűnt-e avagy sem.

„Azon célból, hogy a Twitter megfelelő módon folytassa tovább működését, azt a nehéz döntést kellett meghoznunk, hogy a pénteki nappal elbocsájtunk munkatársakat. Ez a lépés sajnos elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőre tekintve bebiztosíthassuk a vállalat sikerét”, olvasható a levélben.

Továbbá arra is fény derült az üzenetből, hogy „péntekig (november 4.) minden alkalmazott kap egy személyre szóló emailt, amelynek tárgya a „Twitternél betöltött pozíciója” lesz majd. Ha a szóban forgó személy foglalkoztatási viszonya nem változik, akkor Twitter email címjére érkezik majd meg a levél. Azonban, ha tovább nem tudják alkalmazni, az értesítés a követendő teendőkkel együtt személyes email címjére fut majd be.”

„A munkatársaink, illetve a Twitter rendszerének és az ügyfelek adatainak megóvása érdekében az irodáink ideiglenesen zárva tartanak majd. Ha épp valamelyik irodában tartózkodik vagy útban van odafelé, kérjük menjen haza”, folytatódott a tájékoztató.

Vajon Elon Musk tönkreteszi vagy megváltja a Twittert?

Musk szerint elkerülhetetlen volt ez a lépés s hozzátette, hogy minden elbocsátott dolgozónak 3 hónap végkielégítést nyújtanak, ami a törvényben meghatározott mérték duplája.

A Twitter alkalmazottai ezzel szemben csütörtökön pert indítottak és azzal vádolják a vállalatot, hogy megsértette a WARN (Work Adjustment and Retraining Notification) szövetségi törvényt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a mikroblog korábban bevételének 90%-át hirdetésekből termelte ki. Csakhogy az egykoron a felületen hirdető cégek elpártoltak a Twittertől – állítólag Musk irányelvei miatt aggódnak.

Azért, hogy a kiesést pótolni próbálja, Musk úgy határozott, hogy a felhasználók neve melletti kék pipáért ezentúl havi 8 dollárt kér majd el.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél