Eltávolíthatja a Google és az Apple a Twittert az alkalmazásáruházból

2022.11.24.
Olvasási idő: 2 perc

Az alkalmazásáruház góréi, az Apple, a Google Play és az Amazon egy jelentés szerint mind úgy dönthetnek, hogy a Twittert eltávolítják az applikációk közül, miután az új tulajdonos, Elon Musk elkötelezte magát a szólásszabadság mellett.

Phil Schiller, az Apple vezetője minden látható ok nélkül deaktiválta Twitter-fiókját napokkal azután, hogy Donald Trumpot visszaállították a platformra. A Twitter-felhasználók azt is észrevették, hogy maga a hivatalos Apple-fiók látszólag minden tweetjét eltávolította.

A Fast Company jelentése szerint „Musk veszélyes játékot játszik, amely a játék végét jelentheti az általa éppen megvásárolt platform számára” azzal, hogy állítólag nem tudott szigorú moderációt előírni. A cikk hozzátette, hogy Musk a gyűlölködő tartalmaknak szabad utat adhat, de akkor lekerülhet az alkalmazásboltok „polcairól”.

A nagy techcégek állítólag akkor gondolkodtak el a Twitter applikáció eltávolításán, miután Musk kirúgta a közösségi média moderátorainak tetemes részét. A Fast Company megkereste az Apple-t, a Google-t és az Amazont, hogy megkérdezze tőlük, valóban el kívánják-e távolítani a népszerű appot, de egyikük sem válaszolt.

A cikk megjegyzi, hogy mind a Parler, mind a Truth Social ki volt tiltva a nagy alkalmazásáruházakból, ezért a végén arra kényszerültek, hogy beleegyezzenek a drákói moderálási irányelvekbe.

Bár az elég valószínűtlen, hogy a Twitter is erre a sorsra jut, a „kapuőrök” követhetik a hirdetők példáját, és nyomást gyakorolhatnak Muskra, hogy szigorúbb cenzúrát vezessen be, ezzel is vakvágányra küldve a milliárdos egyértelmű célját, hogy „kiszabadítsa a madarat” és visszaállítsa a valódi szólásszabadságot.

Tekintettel arra, hogy az Apple valószínűleg szintén nagy részesedést kap a Twitter új, 8 dolláros előfizetéses szolgáltatásából, pénzügyi indíték is fennáll, hogy jó kapcsolatot ápoljon Muskkal.

Úgy tűnik, a hisztéria nagy része azon alapul, hogy Musk engedélyezte a platformon igazságtalanul letiltott vagy felfüggesztett fiókok visszatérését.

Maga Trump visszatérése a platformra, szintén rettegést keltett a cenzúrázó vállalatokban, akik attól tartanak, hogy elveszítik a hatalmat az ellentétes nézetek valló hangok leállítása felett.

Érdekelhet még: Olyan sokan mondtak fel a Twitternél, hogy a vállalat már nem fogja sokáig húzni

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.