Mobiltelefonnal rukkolhat elő a Tesla, ha Musk Twitterét mindenhonnan kitiltják

2022.11.29.
Olvasási idő: 2 perc

Újabb szintre lépett az Elon Musk által megvásárolt Twitter-gyűlölet. A hirdetők visszalépésére és az Apple, illetve Google fenyegetésére válaszul Musk egy alternatív mobiltelefonnal rukkolna elő.

Elon Musk Twitterét egyik csapás éri a másik után. A közösségi médiaplatform felvásárlása után hirdetők tömegei mondták vissza az előfizetésüket, nemtetszésüket kifejezve a szabad véleménynyilvánításra. Ezt követte az Európai Unió fenyegetése, miszerint a körmére néznek a Twitternek, ha nem moderálja a felületen közzétett tartalmakat. Most pedig – mint amiről már írtunk is – az Apple, a Google és az Amazon alkalmazásáruházából való eltávolítás veszélye fenyeget.

A New York Times véleménycikkében Yoel Roth, a Twitter korábbi bizalmi és biztonsági vezetője azt írta, hogy a Musk vezetése alatt álló Twittert eltávolíthatja az Apple és a Google az alkalmazásboltjaiból, ha nem tartja be a vállalkozó az irányelveket.

„Az Apple és a Google irányelveinek be nem tartása katasztrofális lenne, ami a Twitter alkalmazásboltokból való kizárását kockáztatná, és megnehezítené a Twitter szolgáltatásainak elérését több milliárd potenciális felhasználó számára. Ez óriási hatalmat ad az Apple-nek és a Google-nek, hogy befolyásolják a Twitter döntéseit” – figyelmeztetett Roth.

Kifejtette: „amikor távoztam a cégtől, már jöttek a hívások az alkalmazás-ellenőrző csoportoktól”.

Elon Musk nemrég megerősítette a pletykákat, miszerint az Apple azzal fenyegetőzik, hogy törli a Twitter alkalmazást az App Store-ból, de nem árulja el, hogy pontosan miért is.

Musk ennek apropóján azt kérdezte 119 millió követőjétől, hogy az Apple nyilvánosságra hozza-e a cenzúra akcióit. A válasz természetesen igen volt.

Phil Schiller, az Apple App Store vezetője nemrég deaktiválta Twitter fiókját, amit a megfigyelők nem feltétlenül jó jelként értelmeznek. Ahogy a Bloomberg Apple-lel foglalkozó riportere, Mark Gurman összegezte: „Úgy tűnik, most már tudjuk, hogy az Apple App Store vezetője mit gondol az új Twitterről”.

Musk világossá tette, hogy mit gondol az Apple monopóliumáról és a vállalat árképzési modelljéről is:

Később már az a hír röppent fel a Twitteren, hogyha Musk alkalmazását likvidálják a big tech vállalatok az alkalmazásáruházakból, akkor a milliárdos vállalkozó csinál egy okostelefont, amin természetesen se iOS se Android nem lesz.

Liz Wheeler konzervatív kommentátor azt írta: „Ha az Apple és a Google kirúgja a Twittert az alkalmazásboltjaikból, @elonmusknak saját okostelefont kellene gyártania. Az ország fele boldogan lemondana az elfogult, szaglászó iPhone-ról és Androidról. Az ember rakétákat épít a Marsra, egy buta kis okostelefonnak könnyűnek kell lennie, nem?”.

Musk erre úgy reagált: „Nagyon remélem, hogy nem jutunk el idáig, de igen, ha nincs más választás, akkor készítek egy alternatív telefont”.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél