A New York Times pálfordulása: hogyan segítette elő az amerikai média a puccsot Bolíviában

2020.06.10.
Olvasási idő: 4 perc

Evo Morales 2019 novemberében mindössze egy hónappal a megválasztása után elmenekült Bolíviából Mexikóba miután folyamatos tűz alá került az állítólagos választási csalása miatt. Akkor egy „független” jelentésre támaszkodva mindenki egekig magasztalta a demokrácia megmentését – most azonban egyre egyértelműbb az, hogy a jelentés minden volt, csak nem független. De milyen szerepet játszott az amerikai média a bolíviai elnök elkergetésében?

A háttérsztori: mi történt Bolíviában 2019-ben?

Vasárnap az egyik New York Times (NYT) által publikált cikkben érdekes állítások kerültek a napvilágra: állításuk szerint ugyanis a puccs, amely 2019 végén Bolíviában menekülésre és lemondásra kényszerítette Evo Morales elnököt, egy olyan jelentésre támaszkodott, amelyben számos hamis állítás és hibás következtetés szerepelt.

Ez a cikk és állítás azonban nem újdonsága miatt érdekes, hiszen bőven lehetett már erről tudni korábban is: nem, az érdekessége abban rejlik, hogy a New York Times ennek eddig pontosan az ellentétét állította.

Hogy pontosan láthassuk, hogy miért is olyan szövevényes az amerikai média története a latin-amerikai politikai történésekről való jelentésekkel kapcsolatban, először arról kell néhány szót szólnunk, hogy pontosan mi is történt az elmúlt években Bolíviában – érthetően ugyanis, nem biztos, hogy mindenki teljesen naprakész a mai bolíviai helyzettel.

Evo Morales újraválasztása kezdetben egyáltalán nem volt meglepő. Bolívia szinte minden gazdasági mérőszám tekintetében jól teljesített, a szegénység csökkent az országban, Moralest pedig sokan kedvelték a pragmatikus gazdasági döntései miatt, amely segítségével előre lendítette Bolívia gazdaságát a természetes erőforrásokra támaszkodva.

Azonban mindössze egy hónappal a megválasztása utána az Organization of American States (Amerikai Államok Szervezete) nevű, papíron független szervezet, jelentése óriási port kavart az országban. Ebben az elemzésben ugyanis a bolíviai választásokról egyértelműen kijelentették, hogy a statisztikai adatokat megvizsgálva, választási csalás történt – természetesen Morales által és az ő malmára hajtva a vizet.

A reakció pedig azonnali volt, a felháborodás oda vezetett, hogy Morales, aki egyébként az első őslakos elnök volt, lemondott és Mexikóba menekült. Helyére Jeanine Áñezt ültették az elnöki székbe mindenféle demokratikus választás nélkül, és ő azóta is ott van. Ő ráadásul szöges ellentéte Moralesnek: európai felmenőkkel rendelkezik, keresztény, és Bolívia legazdagabb rétegéből került ki.

A hírre reagálva a nyugati sajtó, főként amerikai médiumok vezetésével, egy emberként sóhajtott fel: helyre állt a demokrácia.

Amikor a sajtó nem kérdez

És tényleg, miután Mike Pompeo Twitteren is az OAS jelentésre hivatkozva támogatta a puccsot Bolíviában, látszólag az összes nagyhírű amerikai médium szépen beállt a sorba, és az amerikai állam szócsöveként szajkózta ezt: a demokrácia helyreállt Bolíviában.

Ez mondjuk messze nem az első alkalom, hogy az amerikai média – legyen szó a The Economist-ról, a Washington Post-ról, a New York Timesról vagy akármelyik republikánus média platformról – az amerikai hivatalos álláspontot követve a demokrácia győzelmének könyveli el, hogy ha puccs hatására egy olyan vezető kerül az elnöki székbe, aki USA-barát elveket vall. Hiszen, ha valaki USA-barát, akkor biztosan ő a demokrácia bajnoka is, ugye?

Statisztikai helytelenség és hibás adatok – most akkor mi az igazság a Morales ügyben?

S bár az elmúlt hónapokban a prominens amerikai médiumok kitartottak a fentebb említett álláspont mellett, a New York Times most (gondosan nem említve azt, hogy eddig mit is írt a témáról) új cikkel rázta meg a Morales saga soha véget nem érő történetét. Vasárnapi cikkében már határozottan más véleményt képviselnek, ugyanis a NYT által megszerzett adatok alapján, három amerikai egyetem által elkészített új jelentés szerint már teljesen máshogy néznek ki a dolgok. Az új elemzés alapján ugyanis a korábban az OAS által elkészített „konklúzió, miszerint a Moralesre leadott szavazatok megmagyarázhatatlan mértékben ugrottak meg a végső szavazás során, helytelen adatokra és nem megfelelő statisztikai technikára voltak alapozva”.

Morales és a bolíviai puccs - hamis állításokra alapult az elemzés?
Forrás: nytimes.com

Most már az NYT sem hajlandó tényként kezelni az OAS jelentését, és a következtetés, miszerint Morales csalást követett el, sem biztos többé. A baj mindössze az, hogy a NYT féléves késésben van, miközben más platformok már réges rég rájöttek erre. A Central for Economic and Policy Research kutatása már az eredeti jelentés után, szinte azonnal felhívta a figyelmet a statisztikai hibákra és az elemzés következetlenségére – csak ugye az ő véleményük nem ér el olyan tömegeket, mint a vezető amerikai hírlapok.

Most pedig megint ott tartunk, ahol már jártunk többször is. Egy latin-amerikai állam elvesztette vezetőjét, aki vitathatatlan gazdasági eredményeket ért el előtte, helyére pedig egy USA-barát elnököt ültettek mint a „demokrácia bajnoka” – az amerikai sajtó pedig úgy játszotta a szerepét, ahogy azt egy forgatókönyv se írhatta volna meg jobban.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian