A francia sajtó kiakadt, szabálysértés történt, a franciáknak kellett volna nyerni

2022.12.19.
Olvasási idő: 2 perc

A francia sajtó kétségbeesetten kapálódzik és próbálja az igazáról meggyőzni az olvasóit. Több médium azt állítja, hogy Argentína harmadik gólját a világbajnokság döntőjében nem lett volna szabad megadni, mert két érzelmileg túlfűtött cserejátékos berohant a pályára, mielőtt Lionel Messi gólt lőtt volna.

A tegnapi világbajnoki döntőmérkőzés euforikus hatása alatt van még mindenki, hiszen elképesztő érzelmeket élhettek át mind a játékosok, mind pedig a meccs nézői, no meg azok is, akik például a Sportbets.io élő kaszinó és sportfogadási platformon tették fel tétjeiket bitcoinban, illetve több, mint 10 más kriptovalutában. Végül tizenegyesekkel győzött Argentína, amit úgy néz ki, a francia sajtó nem tudott megemészteni. Még nem telt el 24 óra a mérkőzés vége óta, de már megjelentettek az első cikkek arról, hogy Franciaországnak kellett volna tegnap nyernie. A franciák az kifogásolják, hogy a hosszabbításban, egész pontosan a 108. percben Lionel Messi gólját nem szabadott volna elfogadnia a játékvezetőnek.

A francia L’Equipe úgy véli, hogy a gólt Szymon Marciniaknak és csapatának le kellett volna fújnia. A „Miért nem kellett volna megítélni Argentína harmadik gólját” címszó alatt azt állítják, hogy „két érzelmileg feldúlt cserejátékos” lépett a pályára, mielőtt Messi lövése átlépte volna a vonalat, ami „szigorúan tilos”.

A gólt a videoasszisztensen a játékvezető ellenőrizte, hogy nem-e lesből lőtt Messi, de végül vadul ünnepelhettek a argentin játékosok és szurkolóik, hiszen megadták azt. Hogy a videoasszisztensen a pályára lépő cserejátékosokat is megnézték-e, nem tudni, de a L’Equipe szerint szabadrúgást kellett volna ítélni Franciaországnak.

Az újság arra hívta fel a figyelmet, hogy a labdarúgás szabályai szerint: „Ha egy gólt követően a játékvezetőnek a játék folytatása előtt tudomására jut, hogy a gólszerzés időpontjában egy további személy tartózkodott a pályán: a játékvezetőnek meg kell tagadnia a gólt, ha a további személy: a gólt szerző csapat játékosa, cserejátékosa, leküldött játékosa vagy hivatalos személy volt; a játékot közvetlen szabadrúgással kell újrakezdeni onnan, ahol ez a személy tartózkodott”.

Ehelyett a gólt megadták, és Franciaország ismét hátrányba került. A francia csapatnak újabb gólt kellett szereznie, aminek következtében viszont büntetőpárbajra került sor. Franciaország azonban kikapott, így 16 éven belül másodszor taszították le büntetőkkel a trónról, miután 2006-ban ugyanilyen gyötrelmes módon szenvedett vereséget Olaszországtól.

A francia média úgy véli, hogy a vasárnapi mérkőzésen talán nem is lett volna szükség büntetőkre, ha Argentína harmadik gólját nem ítélik oda.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél