“Majdnem minden páciens covidos” – tömve vannak a kínai kórházak és krematóriumok

2022.12.30.
Olvasási idő: 3 perc

Alig egy hónapja még lázongó tüntetőktől volt hangos a legtöbb kínai nagyváros, akik megelégelték a végtelenségig nyúló korlátozásokat. Mára ez a káosz átköltözött a kórházakba, és krematóriumokba, ahol állítólag annyira “teltház” van, hogy egy újabb hamvasztási helyre jövő évig kell várni.

A korlátozások feloldása, amelyre az ellenük irányuló széles körű tiltakozások után került sor, azt jelenti, hogy a COVID nagyrészt ellenőrizetlenül terjed, és egyes nemzetközi egészségügyi szakértők szerint valószínűleg naponta több millió embert fertőz meg.

Kína egészségügyi ellátása eszméletlenül túlterhelt

„30 éve végzem ezt a munkát, és ez a legpörgősebb időszak, amit valaha is tapasztaltam” – mondta egy mentőorvos a kórház előtt, aki nem kívánta magát megnevezni.

Kedd este hosszú sorok álltak a kórház sürgősségi osztályán és a szomszédos klinikán belül és kívül. A mentőautókkal érkezők többsége oxigént kapott, hogy segítsék a légzésüket.

„Majdnem minden beteg covidos “– mondta a sürgősségi osztály egyik gyógyszertári munkatársa.

covidos, kínai

“A kórháznak nincs COVID-specifikus gyógyszerkészlete, és csak az olyan tünetekre, mint például a köhögés, tudnak gyógyszereket adni” – folytatta.

A krematóriumok is megállás nélkül füstölnek

A Dongjiao temetkezési vállalat, Csengtu egyik legnagyobb temetkezési vállalata körüli parkolók megteltek. A krematóriumból folyamatosan füst szállt fel.

„Naponta körülbelül 200-szor kell ezt megtennünk” – mondta egy temetkezési dolgozó. „Annyira elfoglaltak vagyunk, hogy még enni sincs időnk. Ez a nyitás óta így van. Azelőtt körülbelül 30-50 volt naponta”.

covidos, kínai

Egy másik chengdui krematóriumban, a magántulajdonban lévő Nanlingban a személyzet ugyanilyen elfoglalt volt. „Az utóbbi időben nagyon sokan haltak meg a COVID miatt” – hangzott el az egyik dolgozó szájából. „A hamvasztási helyek mind tele vannak. Újévig nem lehet foglalni egyet sem” – tette hozzá.

Kína azt mondta, hogy csak azokat az eseteket számolja COVID-okozta halálesetek közzé, amelyeket tüdőgyulladás és légzési elégtelenség okozott.

Zhang Yuhua, a pekingi Chaoyang kórház tisztviselője elmondta, hogy a legutóbbi betegek többsége idős és súlyos beteg volt. Hozzátette, hogy a sürgősségi ellátásban részesülő betegek száma az állami média szerint napi 450-550-re emelkedett a korábbi körülbelül 100-ról.

A pekingi Kína-Japán Barátság Kórház klinikája is „dugig volt” idős betegekkel – jelentette az állami média.

Míg sok helyen a kórházak emberhiánnyal küzdenek, addig más városoknak a gyógyszerhiány problémájával kell szembenézniük. A kórházi alkalmazottak olyannyira nem bírják tartani a frontot, hogy a betegszabadságon lévő illetve a vidéki közösségekben dolgozó nyugdíjas egészségügyi dolgozókat újra felvették, hogy besegítsenek.

Módosult utazási szabályok

A jelenlegi szabályok szerint a külföldről Kínába utazóknak ötnapos hotelkaranténon és háromnapos otthoni karanténon kell átesniük, mielőtt más emberekkel érintkezhetnének. Hétfőn az ország elfogadott egy rendeletet, miszerint a január 8-ától a Kínába utazóknak nem kell ezen karanténokon átesniük. A beutazáshoz csupán egy 48 óránál nem régebbi negatív COVID-tesztre van szükségük.

India, Tajvan és Japán a Kínából érkező utazóktól negatív COVID-tesztet követel. A Japánban pozitív eredményt produkálóknak pedig egy hét karanténon kellene átesniük. Tokió azt is tervezi, hogy korlátozza a Kínába közlekedő járatok számát növelő légitársaságokat.

A Fülöp-szigetek szintén fontolgatja a tesztek bevezetését a Kínából érkezők számára.

Gazdasági helyzet

Kína 17 billió dolláros gazdasága várhatóan lassulni fog a gyárak termelésében és a belföldi fogyasztásban, mivel a dolgozók és a vásárlók megbetegednek.

Amint elmúlik az új fertőzések okozta kezdeti sokk, egyes közgazdászok arra számítanak, hogy a kínai növekedés erőteljesen vissza fog pattanni az idei – közel fél évszázad óta legalacsonyabb – 3% körüli értékről.

A Morgan Stanley közgazdászai 5,4%-os növekedést várnak 2023-ra, míg a Goldman Sachs közgazdászai 5,2%-ot.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge

Ezek az országok a világ legnagyobb ezüstkitermelői

Az ezüst ára az elmúlt egy hónapban megdöbbentő növekedést produkált és a december 12-ei 62 dollárról a cikk írásának pillanatára ismét elérte a 80 dolláros unciánkénti árat. Ennek kifejezetten örülhetnek a nagy

Mielőtt továbblépnél