Mész a levesbe, ha YouTube-on káromkodsz

2023.01.05.
Olvasási idő: 1 perc

Hatalmas a felfordulás a felhasználók körében, mivel a YouTube mostantól letiltja azokat a videókat, amelyek az első 8 másodpercben káromkodást vagy trágár nyelvezetet tartalmaznak.

A YouTube nyilvános videómegosztó óriás a kulisszák mögött csendben bevezetett egy olyan szabályzatot, amely letilt minden obszcén nyelvezetet tartalmazó videót. Ezentúl minden olyan felvétel megy a kukába, amelynek az első 8 másodpercében elhangzik a „bitch”, a „shit”, az „asshole” vagy egyéb trágár kifejezés.

Mindezzel egyébként nem is lenne probléma, a szabályzatot azonban visszamenőleg is alkalmazzák, vagyis a felhasználókat egy olyan irányelv miatt büntetik, amely akkor még nem volt érvényben, amikor megosztották videóikat. Egy “MoistCr1TiKaL” névre keresztelt Youtuber, aki több mint 11,9 millió feliratkozóval rendelkezik, a csatornáján panaszkodott az új szabályzat miatt, mivel elmondása szerint az új irányelv bevezetése után a feltöltései körülbelül fele el lett távolítva.

„Itt rögtön el is mondom, hogy igen, a csatornámat súlyosan érintette ez az új árnyékpolitika, amit hirtelen belecsúsztattak az egyenletbe. – mondta – A szabályzat szerint, ha egy videó első nyolc másodpercében bármilyen káromkodó kifejezést, vagy bármi nem helyénvalót elejtesz, azonnal letiltják a videódat. Ha bármi olyat mondasz a videó első 8-15 másodpercében, ami nem makulátlan, egyszerűen lecsapnak rád.”

A YouTube magasról tesz mindenkire

Nem ez az első eset, hogy a YouTube kedve szerint cenzúrázza a felületre feltöltött tartalmakat. Az elmúlt évben például beismerte, hogy az európai kormányokkal és az uniós intézményekkel is együttműködik a koronavírus világjárvánnyal kapcsolatos „dezinformációk” eltávolítását célzó kampányban. Korábban a kriptovalutákkal kapcsolatos tartalmakat is célba vette, és algoritmusai a Bitcoinnal, valamint a szektorral kapcsolatos videókat is „káros taralomnak” bélyegezte, majd több órára letiltotta Anthony Pompliano csatornáját. Később a 2014-es ukrajnai eseményeket bemutató dokumentumfilmet is könyörtelenül cenzúrázta arra hivatkozva, hogy az „megsértette a vállalat erőszakos vagy grafikus tartalmakra vonatkozó irányelveit”.

Kapcsolódó cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc