2 év börtönt kapott a német orvos a maszkviselési mentességért

2023.01.08.
Olvasási idő: 1 perc

Egy német orvos nemrégiben 2 év börtönbüntetést kapott illegálisan kiállított, maszkviselés alóli mentességet biztosító iratokért. A Berlinben praktizáló doktor több mint 4 000 ilyesfajta dokumentumot hamisított a koronavírus-járvány idején. 

A letöltendő szabadságvesztés mellett a weinheimi regionális bíróság a nőt 3 évre eltiltotta orvosi foglalkozásától és egy borsos bírságot is kiszabtak számára. A 28 000 eurós (körülbelül 11 millió forint) pénzbüntetés megegyezik azzal az összeggel, amelyet a doktornő bezsebelt a hamis felmentésekért. A rendelőben dolgozó irodai asszisztens bűnrészességét egy 2 700 eurós (nagyjából 1 millió forint) bírsággal orvosolták.

A törvényszék nyilatkozata szerint azért ítélték el a nőt, mert „téves egészségügyi igazolásokat állított ki” Németország-szerte. A német orvos olyan személyekkel is bizniszelt, akikkel személyesen soha nem találkozott, sőt, az ország teljesen más tartományaiban élnek.

„Az eset jobban emlékeztet egy árverésre, mintsem egy orvosi eljárásra”, olvasható a bírósági közleményben.

A tárgyalás során a doktornő azzal érvelt, hogy a maszkviselés káros hatással volt az emberek egészségére. Ennek okán ügyvédjével karöltve fellebezni kíván a döntéssel szemben.

Az ítélet kihirdetésének idejére a törvényszék épülete előtt egybesereglettek a tüntetők, akik a járványügyi intézkedéseket bírálták és támogatásukat fejezték ki az orvos felé.

Németország a tavalyi év folyamán eltörölte a beltéri maszkviselésre vonatkozó rendeleteket. Ennek ellenére a távolsági vonatjáratokon, az orvosi rendelőkben, a kórházakban, az idősotthonokban és néhány tömegközlekedési eszközön még mindig kötelező a maszkhasználat. A helyi lakosság zöme ezt nem nézi jó szemmel és egyenesen feleslegesnek tartja.

Erre pedig minden okuk meg is van, hiszen a közelmúltban fény derült arra, hogy a maszkok egyáltalán nem hatékonyak a vírussal szemben.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél