A Honeywell bejelentette a világ leggyorsabb kvantumszámítógépét

2020.06.20.
Olvasási idő: 2 perc

A Honeywell egy nagy technológiai újdonsággal jelentkezett be. Állításuk szerint megépítettek egy új kvantumszámítógépet, ami kétszer olyan gyors bármilyen más számítógépnél.

Ezzel a kvantumszámítógép területén továbbélesedik a verseny, és úgy tűnik, hogy a Honeywell egy kisebb előnyre tett most szert.

Az észak-karolinai székhelyű ipari konglomerátum csütörtökön jelentette be, hogy elkezdték gyártani a világ leggyorsabb kvantumszámítógépét. Az új modell kétszer olyan gyors lesz mint a legnagyobb vetélytársak – IBM és Google gépei.

A számítógépet egy körülbelül 140 négyzetméteres szigorúan őrzött ipari létesítményben építették meg Boulderben Colorádo államban. A létesítményben a számítógép kosárlabda méretű rozsdamentes acél kamrákból áll, amit héliummal hűtenek abszolút zéró feletti hőmérsékletre. Ez az a hőmérséklet, ahol az atomok már nem vibrálnak. A kamrán belül az egyes atomok lebegnek a számítógép chip felett, amit lézernyalábbal céloznak meg a kalkulációk elvégzésére.

Habár a kutatók már évtizedek óta kutatják és tanulmányozzák a kvantumszámítógép működését, és építenek ilyen gépeket, amelyek bármilyen klasszikus vagy szuperszámítógépnél nagyobb teljesítményre képesek, mindeddig igazi áttörést nem sikerült elérni. A szektort eddig a techóriások mint az IBM és Google kutatói uralták.

Azonban az utolsó 1-2 év igencsak erős átrendeződést hozott a szektor szereplői körében, és megjelent a kereskedelmi értékesítés is. A Honeywell számítógépe Quantum Volume 64 teljesítményt ért el, míg az IBM jelenlegi csúcsgépe, a Raleigh Quantum Volume 32 teljesítménnyel bír. Ezt a mértékegységet az IBM vezette be, amely a gép képességét és hibaarányát méri, bár elég nehéz mérni.

Nagy a verseny a kvantumszámítógép gyártók között

A Google is elég sok erőforrást áldozott saját kvantumszámítógépe fejlesztésére. Tavaly októberben jelentették be, hogy megépítették saját gépüket, amely olyan teljesítménnyel bír, hogy amit a gépnek 200 másodpercig tart kiszámítani, azt egy szuperszámítógépnek 10 ezer évig tartana feldolgozni.

A három megnevezett piaci szereplő mellett az IT szektor további szereplői is komoly fejlesztési kapacitással rendelkeznek a kvantumszámítógépek területén. Külön kutatórészleget működtet a Microsoft, a Toshiba, a Hewlett-Packard, a kínai Alibaba is. De érdemes megemlíteni további ipari konglomerátumokat is a Honeywell mellett, akik szintén nem sajnálják a pénzt a kutatóikra. A hadiipari beszállító a Lockheed Martin, az Airbus és a Mitsubishi is próbálja kiaknázni a technológia nyújtotta előnyöket saját ipari fejlesztéseik érdekében.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc