Döbbenetes titokra derült fény a híres közösségi platformról

2023.04.17.
Olvasási idő: 1 perc

A Twitterről lehúzta a vizes lepedőt Elon Musk. Döbbenetes titokra derült fényt, amikor a milliárdos vállalkozó átvette a platformot.

A Twitter új tulajdonosa, Elon Musk azt állította, hogy sokkolta, amikor tavaly megvásárolta a közösségi médiaóriást, és átvette felette a teljes irányítást, hiszen megtudta, hogy az amerikai kormány brutális mértékben vesz részt a Twitter kommunikációjában.

„Az, hogy a kormányzati ügynökségek ténylegesen teljes hozzáféréssel rendelkeztek mindenhez, ami a Twitteren történt, teljesen kiakasztott” – mondta Musk a Fox News műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak, azt állítva, hogy „nem volt tisztában ezzel”, amíg végül tavaly októberben 44 milliárd dollárért meg nem vásárolta a Twittert.

Musk megerősítette, hogy az állami megfigyelés szó szerint mindenre kiterjedt, a felhasználók privát üzeneteitől kezdve a tweetekig. A hamarosan műsorra kerülő interjú vasárnapi reklámjából azonban nem derült ki, hogy Musk konkrét ügynökségeket vagy azok módszereit nevezi-e meg. Az sem világos, hogy azóta mi változott, ha változott egyáltalán valami, ami korlátozná a kormányzat hozzáférését az emberek magánjellegű kommunikációjához.

A Twitter októberi megvásárlása és a platform vezérigazgatói posztjának betöltése óta Musk rendszeresen belső dokumentumokat és közleményeket publikál, hogy fényt derítsen a korábban átláthatatlan cenzúrapolitikára és a szövetségi bűnüldöző és hírszerző ügynökségekkel való kapcsolataira, és független újságírókat kér fel az egyes dokumentumdömpingek nyilvánosságra hozatalához.

Matt Taibbi újságíró, aki már decemberben beszámolt az első aktáról, nemrég cenzúra-ipari komplexumnak titulálta a közösségi médiaplatformot, amely a nem kormányzati szervezetek és az amerikai kormányzat összejátszását a nekik nem tetsző információk elhallgatása érdekében, és „olyan bürokráciának nevezte, amely hajlandó feláldozni a tényszerű igazságot a szélesebb narratív célok szolgálatában”.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél