A Microsoft az Edge böngésző használatára kényszeríti a felhasználókat

2023.05.06.
Olvasási idő: 1 perc

A Microsoft újfent radikális módszerekhez folyamodik annak érdekében, hogy ráerőszakolja a felhasználókra az Edge böngészőt. A technológiai óriás ezen húzásával próbálja magához láncolni ügyfeleit s egyúttal keresztbe tenni konkurenseinek is. 

A világ legnagyobb szoftvervállalataként tündöklő Microsoft nemrégiben az IT adminisztrátorok tudtára adta, hogy ezentúl az Outlook és a Teams egyszerűen figyelmen kívül hagyja majd az ügyfelek által kiválasztott alapértelmezett böngészőt. Ez azt jelenti, hogy a linkeket a Windows magától értetődően az Edge-ben nyitja majd meg.

„Az Azure Active Directory (AAD), illetve a Microsoft (MSA) Outlook fiókokból származó weblinkeket a Microsoft Edge egy felnyíló ablakban jeleníti majd meg amellett az email mellett, amelyben érkezett”, olvasható a nyilatkozatban.

Ez az újítás fokozatosan épül majd be a Microsoft 365 rendszerébe. Az IT adminisztrátorok egy hónapos felmondási időt kapnak, mielőtt a funkció bevezetésre kerül az Outlook levelezőprogramba.

A Microsoft 365 Enterprise adminjai megváltoztathatják majd a beállításokat, azonban a Microsoft 365 Business esetében ez nem lesz kivitelezhető.

„Ez a módosítás a Microsoft Outlook és Teams használatát hivatott megkönnyíteni. Ezáltal a felhasználóknak nem kell különböző ablakok között váltogatniuk, ami hatékonyabbá teszi a munkavégzést is. Azzal, hogy a linkek a Microsoft Edge böngészőben kerülnek megnyitásra, a beérkezett üzenetet egyidejűleg megtekinthetik az ügyfelek. Ennélfogva könnyedén hozzáférhetnek, elolvashatják és válaszolhatnak is az adott levélre. A felhasználóknak viszont lehetőségük van arra, hogy kikapcsolják ezt a bővítmény a beállításokban”, nyilatkozta a vállalat.

A Microsoft mindent megtesz azért, hogy az Edge böngészőt és vele az AI kapacitással felruházott Bing keresőmotort minél többen használják. A kriptoszektor szereplőinek is kedveskedni igyekszik azzal, lehetővé tette a kriptotárcák integrációját a böngészőbe.

Ez a cikk is érdekelhet: Már szöveges keresőmotorral is kereshetünk a Bitcoin blokkláncon

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

foto: Freepik

Megváltozik a személyiségünk a túl sok mobilozástól?

Ha úgy érzed, hogy nehezebben koncentrálsz, könnyebben félbehagysz dolgokat, vagy gyakrabban tűnik vonzóbbnak egy görgetéssel eltöltött este, mint egy jó buli vagy egyszerű találkozás a barátokkal – nem biztos, hogy csak „fáradt
Afrika, gyémántbányászat

Afrika új pénze: jön az ásványfedezetű valuta?

Afrika számos állama évtizedek óta kettős szorításban él: gazdaságuk a dollárhoz kötött, miközben egyre jobban függnek a kínai hitelektől és beruházásoktól. Ez nemcsak az államadósságokat növeli, hanem a gazdasági szuverenitást is korlátozza.

Ismeretlen anyagra bukkantak a Marson

A Mars évtizedek óta izgatja a kutatók és az álmodozók képzeletét – minden új adat, amit a szondák hazaküldenek, egy kicsit közelebb visz ahhoz, hogy megértsük ezt a távoli, vörös világot. A
Oroszország virtuális

Oroszország virtuális drónharcterekre edzi a legénységet

A modern háborúk a pixelek világába költöztek. Oroszország hadserege most egy virtuális harctéren neveli a következő generáció drónpilótáit, amely valós időben integrálja a drónokat, robotokat, AI-elemeket és valós helyszínű szimulációkat. Az oroszországi
BMW iX3

Íme az elektromos jövő legfenntarthatóbb crossoverje

A BMW iX3 a márka eddigi legfenntarthatóbb sorozatgyártású modellje. Az új Neue Klasse platform mérnökei már az első lépéstől arra törekedtek, hogy minden szinten csökkentsék a környezeti terhelést: az anyagválasztástól az akkumulátorig,
hu_HUHungarian