Az USA fizetésképtelenné válhat június elején

2023.05.13.
Olvasási idő: 1 perc

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kommunikációs igazgatója szerint komoly következményekkel járhat az Egyesült Államok és a világgazdaság számára, ha június elsejétől nem fizeti kötelezettségeit az USA. Julie Kozack kommunikációs igazgató szerint a feleknek sürgősen egyeztetniük kell a helyzet megoldása érdekében.

Az amerikai kormány és a Kongresszus szembenállása súlyos helyzetet teremthet

Kozack egy sajtótájékoztatón beszélt erről még május 11-én.  Kiemelte, hogy egy ilyen amerikai lépés hihetetlen csapás lenne a világgazdaságra, kifejezetten a fejlődő piacokra. Ezért az IMF felszólította a feleket, hogy az az adósságplafon-válság, amely a Fehér Ház és a Kongresszus között zajlik, megoldásra kerüljön. Még azelőtt, hogy június elsején fizetésképtelen lenne az Egyesült Államok. Egy ilyen helyzetnek sok súlyos következménye lenne, például a megugró kamatlábak vagy a világszerte növekvő instabilitás. És mivel a világ az elmúlt években már látott pár súlyos csapást, meg kell tenni mindent ezek elkerüléséért. A Valutaalap még áprilisban azt közölte, hogy a globális kibocsátás növekedésének mértéke 2023-ra 2,8%-ra csökken az előző évben tapasztalt 3,4%-os növekedéshez képest. 2024-re várhatóan viszont visszatér 3% fölé a növekedés mértéke.

Ha viszont az Egyesült Államok nem tudja megoldani az adósságplafonnal kapcsolatos vitáját, akkor akár 1%-ra is zsugorodhat a globális növekedés. Ez pedig például a banki hitelezés összeomlását is okozhatja. Az egész történet kiindulópontja az, hogy az amerikai pénzügyminiszter figyelmeztetett korábban. A kormány nem fogja június elsején kifizetni a számláit, ha a Kongresszus nem emeli meg az adósságplafont azon időpont előtt. Az IMF kommunikációs igazgatója egyébiránt röviden az amerikai banki csődökre is kitért. Azt mondta róluk, hogy az IMF szerint nagyon gyorsan zajlott le az alacsony kamatlábaktól az átmenet a magas kamatlábakig, és ezt a gyors átmenetet nem bírt kezelni néhány bank.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian