Újabb káosz közeleg? Nagyon sulykolják Svédország kilépését az EU-ból

2023.05.18.
Olvasási idő: 1 perc

Svédországnak teljes mértékben fel kell készülnie az Európai Unióból való kilépésre” – jelentette ki Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták elnöke.

Akesson és Charlie Weimers, a Svéd Demokraták EP-képviselője szerint az országnak „maximalizálnia kell befolyását” az Európai Unióban, és három intézkedést is felvázoltak, amelyet a kormánynak meg kell lépnie. Többek között egy „népszavazási zárt” kívánnak bevezetni és törvénybe foglalni a népszavazást, mielőtt bármilyen hatásköröket átruháznának Brüsszelre. Ezt a megoldást egyébként korábban már Nagy-Britannia és Dánia is bevezette, a vezetők pedig úgy vélik, hogy a mechanizmus biztosítékot nyújtana Brüsszel hatalomátvételi kísérleteivel szemben.

„Már csak a tudat, hogy a döntéseket a polgárok elé terjesztenénk, lassítaná Brüsszel visszaélését a hatalmával”jelentették ki.

Elmondásaik alapján a svéd kormánynak továbbá meg kell tennie a szükséges előkészületeket az Európai Unióból való kilépésre, hogy készen álljon arra az esetre, ha a döntés életbe lépne. Ki kell képezniük egy olyan köztisztiviselői kört, akik rendelkeznek a tárgyalásokhoz szükséges szakértelemmel, és meg kell vizsgálniuk, „hogyan lehetett volna a Brexitet jobban végrehajtani”.

„Ahhoz, hogy a felkészültség hiteles legyen, el kell távolítani az alkotmányból azokat az írásokat, amelyek szerint Svédország az EU tagja. Minél jobban felkészülünk a kilépésre, annál többet nyerünk a jövőbeli tárgyalásokon” – tették hozzá. A jobboldali párt vezetője mindemellett vizsgálatot indítana arról, hogyan lehetne enyhíteni az ország EU-tagságának negatív aspektusait.

Akesson pártja már hosszú idők óta szorgalmazza Svédország kilépését az Európai Unióból, jelenleg azonban a közvélemény nem támogatja a döntését. Érdekes viszont, hogy a párt 2018-ban hivatalosan lemondott a Swexit támogatásáról, hogy nagyobb választói támogatást szerezzen. A stratégia kifejezetten sikeres volt, a tavalyi parlamenti választásokon ugyanis a szavazatok 20,5 százalékát megszerezte.

Kapcsolódó cikkeink: 

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél