Ufóészlelésekkel kapcsolatban ülésezett a NASA

2023.06.03.
Olvasási idő: 3 perc

Szerdán a NASA azonosítatlan légi jelenségek (UAP) tanulmányozásával megbízott testülete megtartotta első nyilvános ülését, amelynek során többen is hangsúlyozták, hogy a jelenségek valószínűleg nem földönkívüliekhez köthetők.

„Hangsúlyozom, hogy egyáltalán nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy az UAP-ok esetében földönkívüliekről lenne szó.” – mondta Dan Evans, a NASA tudományos igazgatóságának helyettes ügyvezetője.

Az azonosítatlan légi jelenségekkel foglalkozó testület négyórás megbeszélésén a csoport leszögezte, hogy a kevés adat miatt továbbra sem tudják megmondani, hogy pontosan miket lehet látni a felvételeken.

A NASA 2022-ben hozta létre az UAP testületet összesen tizenhat szakértőből, akik olyan tudományterületek legjobbjai, mint például a fizika és az asztrobiológia. Azt is érdemes megjegyezni, hogy bár eddig a megmagyarázhatatlan jelenségeket hivatalosan UFO-ként, azaz azonosítatlan repülő tárgyakként emlegették, az amerikai tisztviselők később ezt UAP-ra, lefordítva azonosítatlan légi jelenségekre változtatták, mivel az emberek az UFO szó hallatán egyből földönkívüliekre gondolnak.

Az UAP-ok iránti érdeklődés egyébként az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a Pentagon által kiszivárogtatott videóknak, és a The New York Times nagy visszhangot kiváltó cikkeinek köszönhetően. Az újabb UFO-mánia azt eredményezte, hogy számos magas rangú amerikai kormánytisztviselő, köztük Barack Obama volt elnök is nyilvános megjegyzéseket tett az amerikai légtérben felbukkanó ismeretlen objektumok szokatlan természetéről.

A NASA sem tudja, hogy milyen jelenségekről van szó

A NASA szerdai ülésén visszatérő probléma volt, hogy az UAP testület tagjai nem tudják pontosan, mit is kellene vizsgálniuk.

„Szerintem nem tűt keresünk a szénakazalban, hanem anomáliát a szénakazalban. Még azt sem tudjuk, hogy tűt keresünk.” – mondta Mike Gold, a Redwire űrkutatásért felelős ügyvezető alelnöke, utalva arra, hogy gyakorlatilag semmit nem tudnak az azonosítatlan objektumokról.

„Nem tudom, hogy pontosan milyen jelenségeket vizsgálunk. Azt mondjuk, hogy „rendellenes”, de mit jelent ez? Rendellenes gyorsulás? Azt hiszem a rendelkezésre álló adatokat megvizsgálva szinte lehetetlen helyzetből indulunk ki, ha nem tudjuk, mit keresünk… Ezért jelent ez számomra olyan nagy kihívást és frusztrációt, hogy olyasvalaminek a megfigyeléséről beszélünk, amiről még azt sem tudjuk, hogy milyen eredetű.” – tette hozzá Gold.

Kicsi az esélye, hogy földönkívüliek állnának az UAP-ok mögött

Az ülésen Dr. Sean Kirkpatrick, az USA Védelmi Minisztériumának UAP-okkal foglalkozó szervezetének, az AARO-nak az igazgatója bemutatott egy videót három olyan objektumról, amelyeket egy pilóta azonosítatlan tárgyakként jelentett. Az AARO később megállapította, hogy a videón látható objektumok valójában utasszállító repülőgépek, amelyek sokkal messzebb voltak, mint ahogy azt az észlelést végző személyek gondolták.

Az ülés vége felé Scott Kelly volt űrhajós is felállt, és elmesélte egy történetét arról, amikor a vadászgépének a másodpilótája látott egy UFO-t, amelyről később kiderült, hogy csak egy Bart Simpsont ábrázoló lufi. És bár Kelly megjegyzését többen is megmosolyogták, a volt űrhajós rávilágított arra, hogy a pilóták sokszor miért nem merik jelenteni az ismeretlen jelenségeket. Ugyanis annak ellenére, hogy a Pentagon arra bátorítja a pilótákat, hogy dokumentálják az UAP eseményeket, sokan még mindig félnek jelenteni azokat.

Az UAP csoport egyébként nem tudta 100%-osan kizárni a földönkívüliek lehetőségét, ennek ellenére a testület tagjai hangsúlyozták, nagyon valószínűtlen, hogy akár csak egy UAP észlelés esetében is földönkívüli űrhajóról lenne szó. „Ahhoz, hogy azt állítsuk, hogy látunk valamit, ami nem emberi intelligenciára utal, rendkívüli bizonyítékokra lenne szükség, és mi ilyet nem találtunk.” – mondta David Spergel, a testület elnöke.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre