Újabb ország orrolt meg Amerikára, a dollárt is dobná

2023.08.01.
Olvasási idő: 1 perc

Eritrea egy Magyarországnál nem sokkal nagyobb kelet-afrikai ország, amely 1991 óta független. 1993 óta Isaias Afwerki vezeti, akit elég sokszor ért már bírálat amiatt, hogy milyen zárt és diktatórikus rendszert tart fenn az országban. Nem is csoda, hogy a nemrégiben tartott Oroszország-Afrika csúcson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalásán is kirohant a Nyugat ellen.

Isaias Afwerki már egy jó ideje nem szimpatizál az amerikaiakkal

Az eritreai elnök azzal vádolta a nyugati országok közösségét, hogy a jelenlegi világrendet, a dollár hegemóniáját és a szankciókat felhasználva próbálja Kína és Oroszország felemelkedését meggátolni. Afwerki szerint a hagyományos pénzügyi rendszert ma már a Nyugat fegyverként használja anélkül, hogy egyébként bármit is előállítana. Ahogy ő mondta, „Pénzt nyomtatnak, nem gyártanak semmit, csak pénzt nyomtatnak”. Az eritreai elnök szerint egyébként egy új pénzügyi infrastruktúrával lehetne ezt a helyzetet megoldani, egy olyannal, amit nem az euró és nem a dollár irányít. Persze a most már 30 éve hatalmon lévő eritreai elnöknek otthon is lenne min gondolkodnia.

Hiszen Eritrea a sajtószabadság vagy éppen az emberi jogok vonatkozásában a globális listák legalján szerepel. Az emberek tömegesen próbálnak meg menekülni az országból, ahol egypártrendszer van és bárki börtönbe kerül, aki csak megkérdőjelezi Afwerki hatalmát. Eritrea ellen 2021. novembere óta vannak gazdasági szankciók érvényben az Egyesült Államok és több nyugati állam részéről. Akkor kerültek kizárásra a SWIFT fizetési rendszerből is. Erre reagálva Afwerki azt mondta, hogy annak ellenére fojtogatják őket szankciókkal, hogy egyébként semmilyen fenyegetést nem jelentenek a Nyugatra nézve. Szerinte csak azért vannak az ország ellen szankciók, mert nem hajlandóak behódolni a nyugati feltételrendszernek.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél