Tényleg olcsóbb az elektromos autó fenntartása a benzinesnél?

2023.08.18.
Olvasási idő: 2 perc

Ha rövidre szeretnénk fogni a szót, akkor: igen. De nem minden országban ugyanaz a helyzet.

Míg az elektromos autók megvásárlása komoly kiadásokkal is jár, feltöltésük jellemzően kevesebbe kerül, mint a tankolás. Európában azonban jelenleg is tombol az energiaválság, ami az egekbe röpítette az áramárakat is. Az olajellátás ezzel szemben egyébként kevésbé volt érintett.

2022 szeptemberében egy átlagos háztartásnak 72%-kal többet kellett fizetni az áramért, mint egy évvel korábban. Az üzemanyagárak azonban jellemzően kevésbé emelkedtek: a dízel átlagosan 36%-kal, a benzin pedig mindössze 15%-kal. A díjak drasztikus emelkedése miatt tehát jogosan merült fel a kérdés, hogy az elektromos autók használata valóban olcsóbb-e, mint a benzineseké. Sőt, már olyan elképzelés is szóba jött, miszerint az e-mobilitás felé való átmenet teljesen le fog állni.

Elektromos autó vagy benzines: melyik a drágább?

Ha a további adatokat is megvizsgálunk, nem ennyire súlyos a helyzet. A piaci torzulások közepette ugyanis átlagosan még mindig jelentősen olcsóbb az elektromos autók töltése, mint a tankolás. Az alacsony benzinárak egyik oka nem mellesleg az, hogy az orosz inváziót követően több ország saját zsebből próbálta mesterségesen csökkenteni az árakat. Az uniós országok a jelentések szerint 2022-ben több mint 27 milliárd eurót költöttek arra, hogy a válság előtti szintre, vagy az alá szorítsák vissza az árakat.

Fontos továbbá megjegyezni, hogy az elektromos autók töltése a forgalmas autópályák mentén drágább lehet, mint például otthon, munkahelyen vagy más töltőpontokon. A T&E elemzései szerint egy elektromos autóval 100 kilométer megtétele 2022 szeptemberében körülbelül 6,50 euróba került (amennyiben otthon töltötték fel). Ugyanezen távolság megtétele benzines autóval 80%-kal, dízeles kocsival pedig 50%-kal volt drágább. Ezen adatok azonban nem minden országban relevánsak. Olaszországban és Németországban például, ahol az áramárak a legmagasabbak voltak, a különbség az árak között elenyészők lehettek.

Mindenesetre az európaiaknak továbbra is számolniuk kell az áramárak növekedésével, mivel a helyi országok túlságosan függenek a fosszilis tüzelőanyagoktól – különösen az orosz gáztól. A kiút talán a megújuló energiaforrások tömeges használata lehetne, ami egyrészt csökkentené az árakat, másrészt pedig kiszámíthatóbbá tenné Európa energiaellátását.

Forrás

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél