Napi agyrém: az orvosi maszkban 5G vevő antenna van

2020.07.16.
Olvasási idő: 1 perc

A koronavírussal kapcsolatban már számtalan ledöbbentő összeesküvés-elmélet látott napvilágot, most itt egy újabb. Azt már egy ideje tudjuk, hogy a konteó gyárosok azt terjesztették korábban előszeretettel, hogy az 5G terjeszti a koronavírust. Szerintük ahol megjelent a szolgáltatás, ott azonnal több ezer ember betegedett meg. A legelveteműltebbek odáig jutottak, hogy még az 5G adótornyokat is megrongálták, a szolgáltató dolgozóira pedig rátámadtak. Az Egyesült Királyságban olyan gyakoriak voltak az ilyen jellegű atrocitások, hogy még a WHO is felszólalt a témában.

A összeesküvés-elméleteket gyártók most újabb ötlettel álltak elő. A Forbes írta meg, hogy a közösségi média felületein azt az információt terjesztik többen, hogy az orvosi maszkokban, másnéven sebész maszkban 5G rádióhullámok befogására alkalmas antenna van. A konteósok azt állították, hogy a nemzetek kormányai rejtették el az eszközt a maszkokban. Na most az igazság az, hogy ezekben a maszkokban valóban van egy fém huzal, ez viszont nem 5G antenna, hanem egy merevítő, amit többnyire az orr-részbe helyeznek bele a gyártók. A maszk így jobban illeszkedik az ember arcára, és nem áll el az orcák felett. Viselése így kényelmesebb és biztonságosabb is, hiszen nincs óriási rés az orr mellett. A benne található műanyagból vagy fémből készült huzalt egyébként néhány euró centért már az internetről is meg lehet rendelni, így bárki az otthon készített szövet maszkba is bele tudja azt helyezni.

Nem ez az első eset, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezéshez használatos orvosi maszkokhoz valamilyen sötét összeesküvés-elméletet kötnek egyesek. Az interneten több olyan bejegyzés is fútótűzként terjedt, miszerint a maszk viselése súlyos egészségkárosodást okoz viselőjének. Voltak akik arról számoltak be, hogy visszafordíthatlan tüdőbajt kaptak, míg mások azt állították, hogy életveszélyes baktériummal fertőzödtek meg a maszk alatt. Többen azt írták a Twitteren, hogy azért nem hordanak maszkot, mert abban arcfelismerő szoftvert rejtettek el a hatóságok. Hát, úgy néz ki, az emberi fantázia nem ismer határokat, ha a vírusról van szó.

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél