A Német Kalózpárt szerint Ursula von der Leyen a vállalatok kezébe adná az EU AI-politikáját

2023.09.21.
Olvasási idő: 2 perc

Az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek egy újabb problémával kell megküzdenie, amelyet állítólag nem képes megfelelően megérteni: a digitális korszakkal.

A bizottság elnökét Patrick Breyer, az Európai Parlament képviselője illette éles bírálattal, amiért nem képes átlátni a digitális cenzúrában rejlő veszélyeket az európai polgárokra nézve. A Német Kalózpárt frakciójának tagja azt követően fejtette ki véleményét, hogy Von der Leyen a hét közepén „Az Európai Unió helyzete” címmel tartott beszédet a parlament képviselői előtt.

Ebben a felszólalásban egyszerre dicsérte az EU cenzúráról szóló, már elfogadott törvényjavaslatait (Digitális szolgáltatásokról szóló törvény, Digitális piacokról szóló törvény), és véleményezte azt a készülő uniós jogszabályt, amely a mesterséges intelligencia kérdésköreivel hivatott foglalkozni.

Az „AI-törvény”-ként hivatkozott javaslat tekintetében Von der Leyen szerint egy olyan „szakértői csoportot” kellene létrehozni, amely érdemben foglalkozik az AI potenciális veszélyeivel.

Breyer szerint Von der Leyennek igencsak sok írható a számlájára. Szerinte, miközben a bizottság elnöke „kritikátlanul éljenzi a digitalizációt, az ipar profitérdekei miatt elégetné az adatainkat, és egyszerűen nem sikerült megértenie a digitális korszakot.”

Mint mondja, ezek az „etikátlan, […] az EU állampolgárainak alapvetői jogait lábbal tipró jogalkotási javaslatokban nyilvánultak meg.”

Komoly hangvételű kritikájában Breyer úgy fogalmaz, a Digitális szolgáltatásokról szóló törvény révén Von der Leyen (pontosabban az az intézmény, amelynek a vezetője” „áldását adta a technológiai ipar megfigyelési kapitalizmusára.”

„Az a tény, hogy most ezen vállalatok képviselőit akarja bevonni Európa (EU) jövőjének alakításába a mesterséges intelligencia területén, jól beleillik ebbe a képbe” – jelentette ki Breyer, majd figyelmeztetett: „Az AI-törvénnyel kapcsolatos javaslatával meg akarja nyitni az utat a nyilvánosság tömeges biometrikus megfigyelése előtt.”

További megjegyzéseiben Von der Leyen múltját kritizálta, többek között azokat a szöveges üzenetváltásokat, amelyeket a Pfizer vezérigazgatójával folytatott több milliárd dolláros üzletekről, és amelyeket a hatályos törvények ellenére a mai napig nem szándékozott nyilvánosságra hozni.

Kapcsolódó cikkünk: Fejétől bűzlik a hal: az EU vezetősége úszik a korrupciós botrányokban

Breyer pártja mindezek kapcsán azt akarja, hogy Von der Leyen távozzon a posztjáról, amilyen gyorsan csak lehet.

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

AI-val irányított katonai robotok harcolnak az ukrán fronton

Ahogy Oroszország ukrajnai inváziója hamarosan a negyedik évébe lép, a távirányítású földi robotok megdöbbentően gyakori látványt nyújtanak az ukrán csatatéren. A Jamestown Foundation hadiiparra fókuszáló politikai think tank szerint Ukrajna világelsővé vált
Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját

Mielőtt továbblépnél