Álommeló: 170 ezer eurót kereshetsz és egy karibi szigeten élhetsz

2023.11.15.
Olvasási idő: 1 perc

A kiválasztott párosnak a sziget szépségét kell dokumentálniuk és népszerűsíteniük a közösségi médiában.

Ha mindig is arról álmodtál, hogy a pároddal egy paradicsomi szigeten élj a Karib-tenger közepén, akkor ez a lehetőség neked szól. Egy milliárdos ugyanis olyan párt keres, akik szívesen élnének egy magánszigeten, ezért pedig 170 000 euró körül összeget kapnak egy évre. Ezt a Fairfax és a Kensington munkaerő-közvetítő ügynökség jelentette be, amely közzétette az ajánlat részleteit is. Olyan házaspárt keresnek, akik teljes munkaidőben tudnak a közösségi média oldalakon az exkluzív sziget népszerűsítésére fókuszálni.

A jelöltek fő feladata a Brit Virgin-szigetek életének dokumentálása lesz. A tulajdonos ugyanis szeretné kiemelni a hely szépségét.

„A párosnak minden pillanatot meg kell majd örökítenie” – mondta az ügynökség munkatársa, George Ralph Dunn a Kennedy Newsnak, majd hozzátette: „A munkaadó azt is szeretné végignézni, hogyan alakul át a sziget, hogy az építkezés első napjától a szigeten tervezett különböző projektek befejezéséig elmesélhesse ennek a varázslatos helynek a történetét”.

A követelmények sem utolsók

Bár néhány részletre, például a milliárdos nevére még nem derült fény, egyelőre annyit tudni, hogy a sziget a Brit Virgin-szigeteken található, a Richard Branson tulajdonában lévő Necker Island közelében. A hely mesés és igen népszerű környék a gazdagok körében. Az ajánlatra pályázó jelentkezőknek a közösségi média szakértőinek, a kalandok szerelmeseinek kell lenniük és a luxusszektorban szerzett tapasztalattal kell rendelkezniük. Előny ha dolgoztak már milliárdosok jachtjain vagy villáiban. A jelentkezéshez egyszerűen csak egy legfeljebb kétperces TikTok-videót kell beküldeni, amelyet a milliárdos személyes videós csapata még a karácsonyi ünnepek előtt megnéz, így a pozíció 2024 januárjától betölthető.

Érdekelhet még: Csődöt jelenthet a közösségi munkatereket kínáló WeWork

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél