Titkos manőverrel menekítettek ki egy repülőt Ukrajnából

2023.12.22.
Olvasási idő: 2 perc

Egy Boeing felszállt Ukrajnában, átrepült az ország felett, hogy Franciaország és Spanyolország határán szálljon le. Ez a december 19-i az első felszállása a gépnek azóta, hogy az ukrán légteret biztonsági okokból lezárták a polgári légi járművek előtt. A repülőgép 2022. február 24., a háború kitörése óta nem szállt fel, és csodával határos módon sikerült épségben megúsznia a bombázások és a fegyveres összecsapások ellenére.

A néma felszállás

Az utat a gépet használó cég és a nyomkövető oldalak információi is megerősítik. Az Ur-Azr lajstromjelű Boeing 777-300-as az AerCap, a világ vezető repülőgép-kölcsönző cégének tulajdonában van, de az ukrán Skyline Express légitársaság használta (bár Azur Air felirattal). A főváros Boriszpil repülőtérről helyi idő szerint reggel 9 óra körül szállt fel, utasok és rakomány nélkül. Az eljáráshoz még az ukrán légiforgalmi irányítók segítségét sem vették igénybe, hiszen az akció titkos volt.

A román határig a kétfolyosós gép – amelyet általában interkontinentális utakra használnak – kikapcsolt jeladókkal repült, hogy ne váljon az oroszok vagy tévedésből az ukránok célpontjává, ráadásul nagyon alacsonyan, 3700 méter körüli magasságban. A pilóták csak helyi idő szerint 10 óra 21 perckor kapcsolták be a rendszereket, amint átlépték a romániai határt. Ekkor a Boeing 740 kilométer/órás sebességgel haladt, majd utazómagasságba emelkedett. Az útvonalat közvetlenül az Eurocontrol, a kontinens égboltját felügyelő európai ügynökség engedélyezte.

Az ukrán repülőgép 11.55-kor landolt a franciaországi Tarbes-Lourdes-Pyrenees repülőtéren, ahol az egyik fő repülőgép-parkolóhely található. A Ch-Aviation szerint az említett Boeing piaci értéke közel 36 millió dollár. A Kijev-Boriszpil repülőtérről a Skyline Express üzemeltetőjének kérésére ún. műszaki utat hajtottak végre – erősítette meg az ukrán létesítménygazdálkodási vállalat a Facebookon.

A december 19-i repüléssel ötre emelkedett az Ukrajnából a háború kezdete óta kimenekített kereskedelmi repülőgépek száma. Az első a Windrose légitársaság Atr-72-ese volt, amely 2022 áprilisában indult Lvivből. Ezután a Wizz Air magyar fapados légitársaság egy Airbus A320-asán volt a sor 2022 szeptemberében. Majd a Sky Up egy Boeing 737-ese 2023 áprilisában, és a SmartLynx egy Airbus A330-asa júniusban. De több tucatnyi repülőgép még mindig arra, hogy az ukrán repülőterekről épségben kijusson.

Ez a cikk is érdekelhet: Rejtély az űrben: egy furcsa kínai repülő jeleket küldött a Földre

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc

Mielőtt továbblépnél