A Maersk jelentős fennakadásokra figyelmeztet a globális hajózási hálózatban

2024.01.21.
Olvasási idő: 2 perc

Az Irán által támogatott jemeni huszi rakétatámaszpontok elleni katonai csapások második hete, valamint a lázadók vörös-tengeri kereskedelmi hajók elleni folyamatos támadásai komoly aggodalmakat keltettek a globális növekedést veszélyeztető ellátási láncban jelentkező szűk keresztmetszetek miatt.

Csütörtökön az AP Moller-Maersk , az egyik legnagyobb konténerszállító vállalat a világon, értesítőt küldött az ügyfeleknek, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a Vörös-tengeren tapasztalható fokozott kockázatok miatt a globális hajózási hálózat széttöredezett lett:

„Bár reméljük, hogy a közeljövőben fenntartható megoldás születik a konfliktus rendezésére, és mi is mindent megteszünk, hogy hozzájáruljunk ehhez, arra biztatjuk ügyfeleinket, hogy készüljenek fel arra, hogy a térségben továbbra is fennállhatnak a komplikációk, és a globális hálózatban jelentős fennakadások lesznek”.

Az olyan nagy hajótársaságok, mint a Maersk és a Hapag-Lloyd több száz hajót irányítottak át hosszabb és költségesebb útvonalakra az afrikai Jóreménység foka körül, hogy elkerüljék a huszi lázadók támadásait. A Shell volt a legutóbbi vállalat, amely a hét elején felfüggesztette az összes vörös-tengeri szállítmányát.

A Maersk vezérigazgatója, Vincent Clerc a davosi Világgazdasági Fórum alkalmával szerdán a Reutersnek azt mondta, hogy a globális hajózási hálózatok legalább néhány hónapig zavart szenvednek el:

„Tehát számunkra ez hosszabb tranzitidőt és valószínűleg az ellátási lánc megszakadását jelenti legalább néhány hónapig. Remélhetőleg rövidebb ideig, de lehet, hogy hosszabb ideig is, mert annyira kiszámíthatatlan, hogyan alakul a helyzet.”

Emelkednek a konténerhajók bérleti díjai is

A hét elején Ben Nolan, a Stifel hajózási elemzője azt mondta az ügyfeleknek: „A vörös-tengeri problémák egyre rosszabbak, és nincs kilátás a javulásra”.

A vörös-tengeri zavarok tovagyűrűző hatásai arra késztették a vállalatokat, hogy több hajót béreljenek, így csökkentve a kapacitást, ami az elmúlt hetekben növelte a szállítási díjakat.

hajózás
hajózás

„Ezen a héten a prompt tonnatartalomért folyt a kapkodás.” – írta pénteki piaci jelentésében az MB Shipbrokers (korábban Maersk Broker), utalva az azonnal bérelhető hajók iránti megnövekedett keresletre.

„A tulajdonosok minden bizonnyal bikásabbak lettek, és minden szegmensben és a legtöbb régióban a legutóbbi időpontnál magasabb árszintekre törekednek.” A bérleti díjak felfelé tartanak, „kifejezetten a rövid, három és hat hónap közötti időtartamú időszakok esetében.” – írta az MB Shipbrokers.

Az IfW Kiel Intézet adatai szerint a Vörös-tengeren naponta 200 000 konténert szállítanak jelenleg, ami a novemberi 500 000 konténerhez képest hatalmas csökkenést jelent.

hajózás

A Vörös-tengeren kialakult káosz következtében a globális kereskedelem is érezteti már a hatását.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian