Az egyetemi hallgatókat hamarosan hologram oktatók tanítják egy brit egyetemen

2024.01.24.
Olvasási idő: 1 perc

Pár éve még egy sci-fi film forgatókönyvének tűnhetett, pedig ma már valóság. Egy brit egyetem hamarosan a világ másik feléről fogadhat vendégelőadókat és vetíthet ki professzorokat a holografikus technológiának köszönhetően.

A Loughborough Egyetem Európában elsőként vizsgálja a technológia alkalmazási lehetőségeit. Az intézmény azt tervezi, hogy a technológia segítségével a Massachusetts Institute of Technology (MIT) sporttudósai fogják tanítani a divatszakos hallgatóknak, hogyan készítsenek magával ragadó előadásokat. A menedzsmenthallgatók várhatóan a trükkös üzleti helyzetekben való eligazodást fogják tesztelni.

Az Egyetem rektorhelyettese, Rachel Thomson professzor elmondta, hogy a stratégia segíthet az egyetem fenntarthatósági céljaiban, különösen, ha vendégelőadókat nem kell a világ minden tájáról iderepíteni. Az egyetem alapképzési igazgatója, Vikki Locke professzor hozzátette, hogy a holografikus képek „sokkal vonzóbbak és valóságosabbak” a diákok számára.

A technológia egy próbaév után 2025-ben hivatalosan is bekerül az egyetemi tantervbe. A hologram előadókat a holografikus kommunikációt kínáló Los Angeles-i székhelyű Proto cég segítségével vetítik majd ki az osztálytermekbe.

Mi a Proto? Mégis hogyan?-CÍM

A doboz alapú holografikus egységeket a Los Angeles-i székhelyű Proto értékesíti. Olyan vállalatok, mint a BT és az IBM már használják a technológiát, hogy csökkentsék az értekezletek miatti céges utazásokat. A holografikus eszköz a divatiparban is megjelent. A stockholmi H&M például interaktív termékmegjelenítésre használják.

David Nussbaum, a Proto alapítója a The Guardian című lapnak adott interjúban elmondta:

Ez félelmetes, leesik az állam, sokkolt, hogy milyen elképesztőek az interakciók. A mesterséges intelligencia az életünk része, akár tetszik az embereknek, akár nem.

A hologramok hamarosan az akadémiai világban is nagyot szólhatnak, de a technológiát már régóta használják szórakoztató célokra. Történtek már posztumusz hologram előadások, kezdve Tupac Shakurtól, aki 2012-ben a Coachella fő fellépője volt, egészen más művészekig és együttesekig, mint az ABBA, Whitney Houston és Amy Winehouse.

Érdekelhet még: Egy neves egyetemen Bitcoinból diplomázik egy lány rövidesen

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

tökéletes eszpresszó

Ez lenne a tökéletes eszpresszó receptje?

Egy igazán jó eszpresszó elkészítése sokáig inkább művészetnek tűnt, mint tudománynak. Most azonban úgy tűnik, hogy a háttérben nagyon is pontos fizikai törvények dolgoznak. Kutatók szerint a tökéletes kávé kulcsa nem elsősorban

Kína láthatatlan pórázon tölti a drónjait a levegőben

A modern hadviselés egyik legnagyobb korlátja eddig a drónok üzemideje volt. A legfejlettebb pilóta nélküli eszközöknek is rendszeresen le kell szállniuk ahhoz, hogy feltöltsék vagy megtankolják őket. Egy kínai kutatócsoport azonban most