Még komolyabb korlátozásokat akar az Államokban a jegybanki vezető

2020.08.11.
Olvasási idő: 1 perc

Egy pénteken megjelent New York Times cikkben Neel Kashkari, a FED központi bank Minneapolis állami vezetője azt javasolta, hogy emberéletek és a gazdaság megmentése érdekében egy újabb totális korlátozásra van szükség.

Szerinte a múltkori nem volt elég és annál jóval szigorúbb lezárásokat javasol a COVID-19 terjedésének megállítása érdekében.

Az eddigi korlátozások – véli – nem elég hatékonyak és az általa szorgalmazott szigorúbbat legalább hat hétre ki kell terjeszteni.

Egy fegyelmezettebb korlátozás életeket ment, és addig “nem lesz dinamikus gazdasági helyreállás, amíg meg nem zabolázzuk a vírust,” írta különvéleményében Kashkari.

Neel Kashkari nevével már találkozhattunk a kriptós berkekben: ő volt az, aki még márciusban azt nyilatkozta, hogy a FED központi bank „végtelen mennyiségben” tud pénzt nyomtatni és a rendszerre ömleszteni.

Nyilatkozata a hardcore kriptósok (a Bitcoin OG-k) és az osztrák közgazdaságtanban jártasak számára felér egy beismeréssel, miszerint a Bitcoin és más korlátozott kínálatú bankoktól független kriptovaluták értékállóbbak mint a dollár, euró, forint és többi ?.

Ezt megelőzően februárban Kashkari a kriptovalutákat egy „óriási szeméttelephez” és márciusi nyilatkozatának ellentmondva azt nyilatkozta, hogy a dollárból kevés van, és ezért ilyen értékes.

Egy hónapra rá a FED 2300 milliárd dolláros stimuluscsomagot jelentett be. Lol.

A Bitcoin monetáris politikája 100 évekre előre kiszámítható. Tudod mekkora a kínálata ma és tudni fogod mennyi lesz forgalomban 100 év múlva is.

Kapcsolódó:

Latest from Blog

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi
hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem