Megszűnt az állami támogatás, senkinek sem kell elektromos autó

2024.02.13.
Olvasási idő: 3 perc

Németországban, Európa legnagyobb piacán az elektromos autók eladásai 54,9%-kal zuhantak. Állami támogatások nélkül nem viszik a jövő gépjárművét.

Ha nincsenek állami ösztönzők, nincsenek elektromos autók sem. Ez történik Németországban, ahol januárban 54,9 százalékkal zuhantak be az elektromos autók eladásai, pontosan azért, mert leállították a kormányzati ösztönző programot. A plug-in hibridek is válságba kerültek, 19,6 százalékkal estek vissza az eladások 2024 első hónapjában, miközben a belső égésű motorral felszerelt autók eladásai emelkedtek.

A Német Autóipari Szövetség (Vda) adatai szerint januárban – a „zöld” átállással szemben – a hagyományos motorok, tehát a belső égésűek eladásai erősödtek. A dízel autók eladásai 9,5 százalékkal, a benzines modelleké 9,1 százalékkal, az LPG-üzemű autóké pedig akár 43,9 százalékkal is növekedhetett. Ezek a számok azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámogassák a jelenleg bizony gyenge lábakon álló német autópiacot, amely 11,7 százalékkal zsugorodott 2023 decemberéhez képest.

„A gyenge gazdaság, a magas finanszírozási költségek és a jelentős geopolitikai feszültségek” – mondta Constantin Gall, az EY elemzőcég vezetője a Wall Street Journalnak – „mind a magánszemélyek, mind a vállalatok részéről vonakodást váltanak ki a vásárlástól.

Gall elismerte, hogy az ösztönzők hiánya kihívást jelent majd az autógyártók számára, és hozzátette, hogy „2024 valószínűleg nehéz év lesz az iparág számára”.

A Német Autóipari Szövetség (Vda) azonban az idei évre a személygépkocsi-piac két százalékos globális növekedését várja, amely 77,4 millió darabot fog elérni. Ez a szám pedig majdnem eléri a járvány előtti 78,8 milliós szintet.

Nemcsak Németországban rossz a helyzet

A 2024-es év pocsékul indult más európai országokban is, már ami az elektromos autók eladásait illeti. A tisztán elektromos autók eladásai Franciaországban stagnálnak, Spanyolországban és Olaszországban úgyszintén, holott Itáliában több mint 16 000 eurót is adnak annak, aki elektromos járművet vesz.

Egyes felmérések szerint a 2024-2027 közötti hároméves időszakot a „halál völgyének” is lehetne nevezni. A fogyasztók nincsenek meggyőződve arról, hogy az elektromos járművek megfelelnek az igényeiknek a biztonság, a hatótávolság és – ami döntő fontosságú – az ár tekintetében. Többen azért vacillálnak még állami segítséggel is elektromos kocsit venni, mert a használtautók piacán a néhány éves elektromos autókért nem igazán kapkodnak a vevők, így attól tartanak, hogy a gépkocsijuk drámaian veszít majd az értékéből. Tehát még azok is, akik úgy vélik, hogy a tisztán elektromos autó a közeljövő járműve, arra várnak, hogy előrelépés történjen az akkumulátorok terén.

Az Egyesült Államokban a Ford csökkentette a két évvel ezelőtt bemutatott F-150 Lightning elektromos pick-up gyártását. A Hertz 20 000 elektromos autót vett ki a bérautóflottájából. Amerikában az emberek inkább hibrid autókat keresnek, mely kategóriában sem az amerikai, sem az európai gyártók nem rúgnak labdába a japán Toyota mellett.

Egy ilyen válságos helyzetben előfordulhat, hogy még a kínai gyártók is nehezen tudnak majd kitörni, hacsak nem csökkentik áraikat olyan szintre, amelyet egyetlen európai gyártó sem tud meglépni. Carlos Tavares, a Stellantis csoport ügyvezető igazgatója nemrég a Bloombergnek azt mondta, hogy 40%-os árkülönbség van az európai és a kínai elektromos autók között. Ezt a különbséget egyetlen kormányfő sem tudná gazdasági racionalitás mellett az adófizetők pénzéből finanszírozni.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél