A kriptók kevés szerepet játszottak a Hamász finanszírozásában

2024.02.16.
Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai pénzügyminisztérium terrorizmusért és pénzügyi hírszerzésért felelős államtitkára, Brian Nelson szerint pontatlan volt az a jelentés, amelyben azt állították, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szervezetek több tízmillió dollárt kaptak kriptóban. Finanszírozásuk pusztán egy töredék részét tették ki ugyanis a kriptovaluták.

„A The Wall Street Journal cikkében írt számok tárcákról szóltak, és nem pedig az átutalt eszközök összegéről” – állította Nelson. Elmondta továbbá, hogy szerintük a terroristák még mindig a hagyományos eszközöket és szolgáltatásokat részesítik előnyben.

Állításuk igaznak bizonyulhat, ugyanis a The Wall Street Journal részben korrigálta októberi jelentését, amelyben azt állították, hogy az Iszlám Dzsihád 93 millió, a Hamász pedig 41 millió dollárnyi kriptovaluta adományt kapott 2021 augusztusa és 2023 júniusa között. Ez előbbit 12 millió dollárra módosították, miután az Elliptic blokkláncelemző cég nekiment az újság jelentésének, mondván, hogy nincs bizonyíték állításaikra.

Kapcsolódó: Kriptós elemzők cáfolják, hogy a Hamász milliókat gyűjtött volna kriptóban

„Hogy világos legyen, a Hamász tehát kevesebb kriptovalutát használt ahhoz képest, amiről széles körben beszámoltak?” – kérdezte Tom Emmer kriptopárti republikánus szenátor.

„Ez a mi értékelésünk, igen”válaszolta Nelson.

Emmer ezután arról faggatta az államtitkárt, hogy a pénzügyminisztériumnak kötelessége-e kijavítani a kriptovalutával és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatokat, mivel „vannak olyan szenátoraink, akik ezekre a hamis számadatokra alapozva hoznak törvényeket”. Tudniillik ugyanis, hogy több mint száz amerikai törvényhozó, köztük Elizabeth Warren szenátor is arra használta fel a Journal jelentését, hogy a nemzetbiztonság biztosítása érdekében visszaszorítsák a kriptovaluták használatát.

Nelson kijelentette, hogy a pénzügyminisztérium figyelemmel kíséri a kriptovaluták terrorizmus finanszírozásában betöltött szerepét, és további erőforrást kért a kongresszustól, hogy „gyökeresen kiszűrjék a digitális eszközökkel való illegális finanszírozást”.

A Hamász egyébként az Izrael elleni támadása után a közösségi médián kért kriptovaluta adományokat követőitől. Az izraeli rendőrség azonban igyekezett azonosítani a megadott tárcát, és még a Binance is együttműködött az izraeli hatóságokkal.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél