Rövidesen a BRICS már a világ GDP-jének 37%-át kontrollálhatja

2024.03.04.
Olvasási idő: 1 perc

A BRICS jelenleg egy kilenctagú blokk, amely Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából, a Dél-afrikai Köztársaságból, az Egyesült Arab Emírségekből, Egyiptomból, Iránból és Etiópiából áll. Szaúd-Arábiát is meghívták a szövetségbe, de a királyság még nem döntött a blokkba való belépésről. Mindenesetre az tény, hogy Szaúd-Arábia belépése tovább erősítheti a BRICS csoportját, és még nagyobb befolyást adna a globális olajellátás felett és még nagyobb részt kontrollálna a csoport a világ GDP-jéből.

A BRICS gazdaságai megdöbbentő ütemben fejlődnek

A blokk több célja között az egyik a világ dolláralapú működésének megszüntetése és a helyi valuták megtartása a határokon átnyúló globális tranzakciók kezelésében. A következő évtized sokak szerint komoly paradigmaváltást hozhat a világgazdaságban. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy konferencián nemrégiben azt mondta, hogy a BRICS-országok 2028-ban a világ GDP-jének 37%-át irányíthatják.

Hozzátette azt is, hogy (szerinte) a nyugati országok G7-es blokkja a világ GDP-jének már csak kevesebb, mint 28%-át fogja irányítani. Ez a lépés a hatalmat a Nyugatról a Kelet felé tolhatja el, így a fejlődő országok kerülhetnek a világgazdaság vezetői székébe. A BRICS-országok gazdasága ebben az évtizedben gyors ütemben növekszik. India GDP-je megközelíti a 4 billió dolláros határt, és csak 350 milliárd dollárral marad el Németország mögött. Ha India gazdasága az előrejelzések szerint évente 7%-kal növekszik, akkor a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat. Ezzel a fejlődéssel megelőzné a G7-tag Németországot és Japánt. India a GDP-növekedés tekintetében már most maga mögé utasította az Egyesült Királyságot.

Ez a cikk is érdekelhet: Egyiptom újabb hitelről tárgyal az IMF-fel

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél