217 COVID-oltást kapott egy férfi, ez lett vele:

2024.03.06.
Olvasási idő: 3 perc

Míg egyesek már a 3 COVID-oltást is sokallták, addig egy 62 éves német férfi meglehetősen kevésnek vélte ezt, és úgy döntött, hogy 217 vakcinát szúrat magába. A férfi úgy fogalmazott, hogy “privát okok” miatt tette ezt. Az oltásokat 29 hónap leforgása alatt kapta.

Némileg meglepő módon úgy tűnik, hogy a túlzott immunizálásnak nem volt semmilyen káros hatása, különösen nem gyengült az immunreakciója – derül ki a The Lancet Infectious Diseases című szaklapban nemrég közzétett esettanulmányból.

A “kísérlet” természetesen csak egyetlen személyt érintett, így a megállapítások nem vetíthetők ki az általános népességre. Azonban ellentmondanak a kutatók között széles körben elterjedt aggodalomnak, amit a negyedik COVID-vakcina, azaz a “booster” vagy “emlékeztető” oltás ellen vetettek fel, miszerint az ilyen túlzott oltási kitettség roncsolja az egészséget és gyengébb immunválaszhoz vezethet.

A német férfi szélsőséges túloltási története jó példa arra, hogy ilyesféle tolerancia és gyengébb válaszok bizonyítékát keressük.

A vizsgálatokat végző Kilian Schober, a Mikrobiológiai Intézet – Klinikai Mikrobiológia, Immunológia és Higiénia társvezető szerzője, és kollégái a hírekből értesültek a férfiról. A hatóságok csalás miatt indítottak vizsgálatot ellene, amiért kilenc hónap alatt 130 oltást igazolt, de büntetőfeljelentést nem tettek ellene. „Ezután felvettük vele a kapcsolatot, és meghívtuk különböző vizsgálatokra Erlangenbe [egy bajorországi városba]” – mondta Schober. „Vevő volt az együttműködésre, mi több, nagyon izgatott volt”. A férfi ezután további 87 oltást jelentett a kutatóknak, amelyek összesen nyolc különböző vakcinakészítményt tartalmaztak, beleértve a frissített emlékeztetőket is.

A kutatók a 214. és 217. oltásadagolás között tudtak vér- és nyálmintát venni a férfitól. Összehasonlították az immunválaszait 29 olyan ember immunválaszaival, akik a standard, háromadagos oltást kapták.

Meglepő, de nem jelentkeztek mellékhatások

A szédítő számú oltás ellenére a férfi nem számolt be semmilyen oltási mellékhatásról. A klinikai vizsgálatai szintén nem mutattak ki semmilyen, a túloltással összefüggő rendellenességet. A kutatók részletesen megvizsgálták az oltásokra adott válaszait. Megállapították, hogy bár a védekezésének egyes aspektusai erősebbek voltak, összességében az immunválaszai funkcionálisan hasonlóak voltak azokéhoz, akik jóval kevesebb adagot kaptak. Az oltás által serkentett antitestek szintje a vérében egy újabb adag után megemelkedett, de aztán csökkenni kezdett, hasonlóan ahhoz, amit a kontrollcsoportoknál tapasztaltak.

„Összefoglalva, esetjelentésünk azt mutatja, hogy a SARS-CoV-2 túloltás nem vezetett mellékhatásokhoz, és növelte a tüskespecifikus antitestek és T-sejtek mennyiségét anélkül, hogy erős pozitív vagy negatív hatással lett volna az adaptív immunválaszok sajátos minőségére” – állapították meg a szerzők. „Fontos,” – tették hozzá – „hogy nem támogatjuk a hipervakcinációt mint az adaptív immunitás fokozására irányuló stratégiát”.

Az antitestek SARS-CoV-2 semlegesítő képessége ötször és 11-szer magasabbnak tűnt, mint a kontrolloké, de a kutatók megjegyezték, hogy ez az antitestek nagyobb mennyiségének, nem pedig erősebb antitesteknek volt köszönhető. Az immunsejtek specifikus alcsoportjai, nevezetesen a SARS-CoV-2 tüskefehérjével szemben képzett B-sejtek és a T-effektorsejtek, a kontrollokhoz képest emelkedtek. Úgy tűnt azonban, hogy normálisan működnek. Egy másik típusú kontrollként a kutatók a férfi immunválaszát is megvizsgálták egy nem kapcsolódó vírusra, a mononukleózist okozó Epstein-Barr vírusra. Azt találták, hogy a féktelen immunizálás nem befolyásolta negatívan az erre a vírusra adott válaszokat. Ez azt jelenti, hogy az immunválaszokra általában nem volt rossz hatással.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél