Kenyérpirítóval frissítik az iPhone-okat

2024.03.29.
Olvasási idő: 1 perc

Ha van vállalat, ami a tökéletesség megszállottja, akkor az az Apple. Így teljesen érthető, hogy a techcég egy olyan eszköz kifejlesztésébe fogott, amely a még bontatlan dobozban lévő iPhone-okon is képes vezeték nélkül a legfrissebb Apple-szoftverre frissíteni. A forradalmi eszköz állítólag úgy néz ki, mint egy kenyérpirító.

A francia iGeneration hírportál az elsők között próbálhatta ki a „Prestó”-nak nevezett szerkezetet. Az általuk megosztott fényképen egy ezüstszínű elegáns eszköz látható, amely több állványsorból áll. A jelentés szerint egyszerre 6 iPhone frissítésére képes.

A Presto rendszere az iOS legújabb verzióját 15-30 perc alatt telepíti a készülékekre. Az Apple elmondása szerint azt a 20 perces időt szeretné megspórolni, amit a dobozok kicsomagolásával, a telepítéssel, majd a visszacsomagolással veszít.

Már a csomagolásban elévülnek az iPhone-ok

Okkal merül fel a kérdés: miért nem telepítik már csomagolás előtt a legfrissebb iOS-verziót az iPhone-okra? Nos, a készülékeket mindig a legfrissebb iOS-szel látják el, viszont nem ritka, hogy hónapokig állnak a dobozukban, mire eljutnak a végfelhasználóhoz. Ez az idő pedig pont elegendő egy új frissítés megjelenéséhez. Ezek a update-ek nemcsak azért fontosak, mert új funkciókkal bővítik a iPhone-okat, hanem mert elengedhetetlen biztonsági frissítéseket is tartalmaznak.

Hogy a rendszer pontosan hogyan működik, az nem teljesen világos. Az Ars Technica szerint a Presto a telefonok NFC-chipjein keresztül kommunikál a készülékekkel. Az adatátvitel azonban valószínűleg már WiFi-n keresztül történik, hiszen az NFC legfeljebb 848 kbit/s sebességre képes.

A Presto megjelenéséről egyébként már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett. Múlt év októberében a Bloombergen jelent meg a hír, miszerint az Apple egy ilyen jellegű projekten dolgozik.

A legutóbbi hírek szerint a techóriás a Presto rendszerei elsőként az amerikai kiskereskedelmi üzletekben jelenhetnek meg áprilisban, nyár végére pedig már az összes boltjukat felszerelhetik vele.

Kapcsolódó cikkeink:

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra