Elon Musk malacokon mutatta be neurotechnológiai cégének újításait

2020.08.30.
Olvasási idő: 1 perc

„Egy Fitbit apró vezetékekkel bekötve a koponyádba” – így írta le Elon Musk legújabb termékét, melyet pénteken élő közvetítésen keresztül mutatott be a nagyközönségnek. A Musk által alapított neurotechnológiai cég, a Neuralink célja nem más, mint egy új fajta interfész létrehozása az emberi agy és számítógépes eszközök között.

Előbb-utóbb szinte mindenkinek lesznek neurológiai problémái

A demonstráción Musk kifejtette, hogy előbb-utóbb majdnem mindenki tapasztal majd idegi problémákat – legyen szó memóriavesztéről, szorongásról, depresszióról vagy agykárosodásról. A Neuralink célja, hogy mindezen problémákra egy általános, megbízható és megfizethető eszközt hozzanak létre. Musk azt is elmondta, hogy a demonstráció célja elsősorban munkavállalók toborzása, jelenleg ugyanis nem keresnek befektetőket és még nem hirdetik a ‘Link’-nek nevezett terméket sem.

Magát az eszközt egyébként tavaly nyáron már bemutatták, de most változtattak a dizájnon: sokkal kisebb lett a készülék, amit hajjal teljesen el is lehet rejteni a koponyába való installáció után, amit -nem mellesleg- egy robot végez majd a tervek szerint.

Egyelőre malacokon tesztelik, amiket élőben be is mutattak

Musk egy Gertrúd nevű malacon demonstrálta, hogyan működik jelenleg az eszköz. Egy kivetítőn hang – és vizuális jelzések jelentek meg, ahogy Gertrúd hozzáért valamihez az orrával miközben élelem után kutatott.

A most bemutatott eszköz még csak olvasni tudja a malac agyából leadott jeleket, azonban a cél, hogy később küldeni is lehessen jeleket az agyba, hogy a korábban említett neurológiai problémákat kezelni lehessen.

Musk azt is elmondta, hogy a Neuralink nemrég megkapta az engedélyeket ahhoz, hogy embereken is elkezdjék tesztelni az implantátumot.

A kérdezz-felelek szekcióban Musk kitért arra, hogy szerinte az is lehetséges lesz majd, hogy az eszköz segítségével egy gondolattal magunkhoz hívjuk a Teslánkat, vagy hogy elmentsük és visszanézzük az emlékeinket, viccesen hozzáfűzve, hogy „ez nyilvánvalóan egyre inkább úgy hangzik, mint egy epizód a Black Mirror-ból„.

Kapcsolódó:

Képek forrása: Neuralink demonstráció

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél