A Google egy kábellel kötné össze Afrikát Ausztráliával

2024.05.28.
Olvasási idő: 2 perc

A Google arra készül, hogy megépítse az első tenger alatti optikai kábelt, amely összeköti Afrika és Ausztrália kontinenseit.

A hír azután érkezett, hogy a nagy felhő szolgáltatók minden dollárért egyre jobban küzdenek. A Google szeretné utolérni az Amazon AWS és a Microsoft Azure piaci részesedését a felhő szolgáltatások terén.

Optikai kábel építésébe kezd a Google a tenger alatt

A Google folyamatosan nyomon követi az Afrikában tapasztalható széles körben elterjedt internet leállásokat. A bejelentések döntő többsége a hibás tenger alatti kábeleknek tulajdonítható. Egy olyan vállalat esetében, amely a szolgáltatásait a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak egyaránt maximális szinten szeretné nyújtani, a Google most megoldásként szeretné pozicionálni magát.

Az „Umoja” névre keresztelt új optikai kábel Kenyából indul, és számos országon át halad. Többek között a Kongói Demokratikus Köztársaságon, Ruandán, Ugandán, Zambián és Zimbabwén halad keresztül az afrikai kontinensen a kábel, mielőtt befejezné szárazföldi útját Dél-Afrikában. Az afrikai adatközponti régió már az év eleje óta működik Johannesburgban.

Az útvonal földi része tehát valójában már el is készült – erősítette meg a Google. Most pedig a következő szakasz jöhet a tenger alatt.

Az Indiai-óceánon át az ausztráliai Perthbe vezető kábelnek jelenleg már folyamatban van a munkája, bár a projekt befejezésnek nincs még megerősített dátuma.

„Az Umoja lehetővé teszi az afrikai országok számára, hogy megbízhatóbban kapcsolódjanak egymással és a világ többi részével” – mondta Brian Quigley, a Google Cloud globális hálózati infrastruktúráért felelős alelnöke egy blogbejegyzésében. „A meglévő összeköttetési útvonalaktól eltérő új útvonal létrehozása kritikus fontosságú egy rugalmas hálózat fenntartása érdekében egy olyan régióban, amely a korábbiakban súlyos szolgáltatás kimaradásoktól szenvedett.”

Felhő szolgáltatás a tengerek alatt

A világ tengerein, óceánjain és vízi útjain több száz kábel ível át. A Big Tech cégek – köztük az Amazon, a Google, a Meta és a Microsoft – egyre nagyobb részesedést követelnek ebben az infrastruktúrában. Az ok egyszerű: minél több kábel és adatközpont van, annál jobb minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani ügyfeleiknek. Legyen szó alacsonyabb késleltetési idejű YouTube streamekről vagy gyorsabb adatátvitelről a felhőalapú számítástechnikára épülő vállalkozások számára.

A Google által tervezett Umoja-útvonalhoz jelenleg a legközelebbi tenger alatti kábelút a SUB.CO Oman Australia Cable (OAC), amely 2022-ben nyitotta meg kapuit, és összeköti Ománt Perthtel.

A Google emellett befektetett már több különböző Afrika körüli kábelezési projektekbe is. Köztük az Equianóba, amely Portugáliát köti össze Nigériával és Dél-Afrikával.

Az év elején a vállalat azt is bejelentette, hogy megépíti az egyik első tenger alatti kábelt, amely Dél-Amerikát köti össze az ázsiai és csendes-óceáni térséggel, Chilétől Francia Polinézián keresztül Ausztráliáig.

Bár a Google nem adott meg konkrét időpontot az Umoja kábel befejezésére, egy tipikus tenger alatt húzódó kábel megépítése a tervezéstől az üzembe helyezésig körülbelül három évig tart. Így talán arra számíthatunk, hogy ez a kábel 2026 körül már kész is lehet a használatra.

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Latest from Blog

hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Új gazdasági világrendet diktál a globális hőség

A globális felmelegedés és a meteorológusok által előrejelzett, rendkívüli intenzitású „szuper El Niño” időjárási jelenség nemcsak a klímakutatókat tartja lázban, hanem a Wall Street legfontosabb elemzőit is. A Goldman Sachs friss elemzése

102 másodpercen keresztül működött a dél-koreai mesterséges Nap

A tudósok évtizedek óta a fúziós energiát tartják a tiszta energiaforrások szent gráljának. Ez a technológia elméletileg korlátlan mennyiségű elektromos áramot képes előállítani szén-dioxid-kibocsátás nélkül, ráadásul anélkül, hogy a hagyományos atomerőművekre jellemző,