David Beckham összeáll az Alibaba óriáscéggel az Európa-Bajnokság idejére

2024.05.29.
Olvasási idő: 2 perc

David Beckham labdarúgó-pályafutása sem volt eseménymentes, ugyanakkor visszavonulását követően két futballklub tulajdonosa lett, életét pedig legutóbb a Netflix is rögzítette, a Beckham című sorozat 2023 őszén debütált a streamingszolgáltató felületein.

A 49 éves exlabdarúgó a közelgő Európa-Bajnokságon sem fog unatkozni, hiszen az Alibaba Group egyik márkanagykövete lesz. A kínai technológiai óriásvállalat az Euro 2024 hivatalos szponzora lesz, Beckham pedig különböző reklámokban és promóciókban fog részt venni a torna ideje alatt.

Beckham, mint márkanagykövet

David Beckham hivatalosan is a kínai Alibaba e-kereskedelmi és technológiai óriás márkanagykövete lett. A cég márciusban lett az EUFA Euro 2024 torna hivatalos szponzora, önmaguk népszerűsítésére pedig mi sem jobb, mint az egyik legismertebb, leginkább felkapott futballsztárral szerződést kötni. Beckham pályafutása során 115 alkalommal lépett pályára az angol válogatottban, 17 évesen debütált a Manchester Unitedben, később csatlakozott a Real Madridhoz, majd első sztárként megérkezett a Major League Soccer-be, vagyis az Észak-amerikai első osztályú labdarúgó bajnoksága. Pályafutását az Paris Saint Germain-ben fejezte be.

Az UEFA Euro 2024 torna június 14-én kezdődik, melyen 24 csapat vesz részt a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Az Alibaba csoport sajtóközleményében azt állította, hogy a torna ideje alatt az AliExpress segít a szurkolóknak még közelebb kerülni az Európa-Bajnoksághoz akár futballrajongókról, akár csak érdeklődőkről van szó. Az e-kereskedelmi óriás számos nyereményjátékkal, promócióval, reklámkampánnyal készül a július 14-ig tartó tornára, melyben az Inter Miami tulajdonosa mellett a házigazda, Németország, egykori kiváló labdarúgója, Oliver Bierhoff is a kampány része lesz.

Gary Tropp, az AliExpress európai kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy a torna alatt minden szerzett gól után, korlátozott ideig lehet nyereményekhez hozzájutni, de ez csak egy a sokféle promóció közül.

Fellángol a rivalizálás Kínában

A nemzetközi e-kereskedelem mondhatni a fénykorát éli, az Amazon és eBay 2010-es években tapasztalt felfutása után a COVID-19 járvány után megjelentek a kínai riválisok, akik hatalmas piachódító hadjáratba kezdtek.

Ahogyan arról nemrégiben beszámoltunk, a Temu és a Shein megjelenése óta az európai márkák szenvednek és a kisvállalkozások sorra zárnak be, mivel a „feltörekvő kínai márkáknak” hála 18%-kal visszaesett a forgalmuk. Annak ellenére, hogy az Alibaba a közelmúltban hatalmas bevételnövekedésről számolt be, mely nemzetközi szinten a 45%-ot is meghaladta, a cég mindkét riválisa óriási sikereket ért el jól megválasztott marketingkampányának köszönhetően.

Míg a Temu az elmúlt két Super Bowl során jelentetett meg hirdetéseket, addig a Shein jelentős partnerkapcsolatokat épített ki olyan influencerekkel, akik Z generációs, milliós célközönséggel rendelkeznek globális szinten. Az AliExpress ebből kifolyólag kénytelen volt tartani a lépést, mivel a nemzetközi trendekre lassabban reagált, mint versenytársai. Az UEFA Euro 2024 szponzorációja jó döntésnek bizonyulhat a további terjeszkedést illetően.

Az Alibaba Group részvényét jelenleg 77 hongkongi dollárért kereskedik, idén 3%-os értéknövekedésen ment keresztül, ugyanakkor rendkívül volatilisnek mondható. Mindenkori csúcsát 2020 októberében érte el, akkori árfolyama 298 hongkongi dollár volt.

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél