Az Európai Bizottság bűncselekménnyé nyilvánítaná a gyűlöletbeszédet

2024.06.01.
Olvasási idő: 1 perc

Az Európai Bizottság (EB) a jelek szerint arra készül, hogy a „gyűlöletbeszédet” a legsúlyosabb bűncselekmények listájára vegye fel. A jelentés alapján minden olyan beszédet, amely „összeegyeztethetetlen az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása értékeivel, gyűlöletbeszédnek kell tekinteni”.

Az ötlet egy gyűlölet elleni küzdelemmel foglalkozó európai polgári testületből származik. Ez egyike annak a több testületnek (ECP), amelyet azért hoztak létre, hogy segítse Ursula von der Leyen-t, az Európai Bizottság elnöknőjét abban, hogy teljesítse kampányában tett ígéretét, miszerint „jövőbe illő” demokráciát vezet be az EU-ban.

A testület által készített jelentésben szereplő ajánlásokat Vera Jourova, az EB értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke, valamint Dubravka Suica, a demokráciáért és demográfiáért felelős alelnök is támogatta.

Jourova szerint a testület ajánlásai a „gyűlöletbeszéd” kezelésére vonatkozóan „világosak és ambiciózusak” – bár, azt is megjegyezte, hogy még mindig hiányzik a beszéd ezen típusának egyértelmű meghatározása.

Habár a fentiekben olvasható idézetben megpróbálták megfogalmazni, mit értenek “gyűlöletbeszéd” alatt, sokan állítják, hogy a megfogalmazás lényegében szubjektív. Nem is beszélve az olyan homályos kifejezésekről, mint az „emberi méltóság értékei”.

Mivel létezik olyan gyűlöletbeszéd is, amely már most is illegális az EU-ban, a testület azt szeretné, ha az új definíciót kapna, a cél pedig a jelentés szerint az, hogya gyűlöletbeszéd minden formáját egységesen elismerjék és szankcionálják, megerősítve ezzel a befogadóbb és tiszteletteljesebb társadalom iránti elkötelezettségünket”.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél