A franciák aggódnak, bevándorlás korlátozása veszélyeztetheti az AI fejlesztést

2024.06.16.
Olvasási idő: 2 perc

A vezető francia technológiai cégek felsővezetői arra figyelmeztetnek, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt által javasolt bevándorlási korlátozások veszélyeztethetik Franciaország azon törekvését, hogy Európa vezető AI központjává váljon.

A hétvégi európai parlamenti választáson a Renaissance párt súlyos veszteségeket szenvedett el, emiatt Emmanuel Macron elnök előrehozott választásokat hirdetett az alsóház számára. Az első forduló június 30-án, a második forduló pedig július 7-én lesz.

Macronról egyébként köztudott, hogy prioritásként kezeli a francia tech cégek támogatását, megkönnyítve a startupok számára a külföldi munkaerő felvételét, és közben lobbizik az Európai Unió túl szigorúnak tartott szabályozása ellen, ami vonzza az olyan nagy cégek befektetéseit, mint például az Amazon és a Microsoft.

A Nemzeti Tömörülés szigorúbb bevándorlási politikája

Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) pártja – amely várhatóan a legtöbb mandátumot nyeri majd a választáson – viszont ígéretet tett arra, hogy csökkenti a Franciaországba beengedett migráns munkavállalók számát és szigorúbban ellenőrzi a külföldi befektetéseket. A technológiai vezetők szerint ez alááshatja az ország AI-jal kapcsolatos ambícióit.

A tech vezetők aggodalmai

„Teljesen egyetértek a párt bevándorlásellenes álláspontját illető aggodalmakkal” – mondta Julien Launay, az Adaptive ML AI startup vezérigazgatója. „A két korábbi startupban, ahol dolgoztam, a Franciaországba irányuló képzett munkaerő bevándorlása nagyban hozzájárult a tehetségek vonzásához. Különösen azon diákok esetében, akik itt tanultak, gyakornoki programokat teljesítettek különböző cégeknél, és végül itt maradtak. Ez egy fantasztikus tehetség-utánpótlási csatorna.”

Camille Lemardeley, a párizsi székhelyű Superprof oktatási startup általános igazgatója pedig kifejtette, hogy az RN politikái kevésbé barátságos környezetet teremthetnek a nemzetközi szakemberek számára, ami a tágabb üzleti klímát is érintheti. „Az RN politikai platformja szigorúbb bevándorlási ellenőrzéseket és a nemzeti preferencia előtérbe helyezését javasolja a foglalkoztatásban” – mondta Lemardeley. „Ez láncreakciót indíthat el az innováció és a versenyképesség terén, nemcsak a Superprof, hanem az egész francia technológiai ökoszisztéma számára.”

Franciaország vezető AI pozíciója veszélybe kerülhet

Az elmúlt hetekben Franciaország igyekezett megerősíteni pozícióját az AI éllovasaként, amelyet a üzleti és politikai vezetők részvételével zajló párizsi éves VivaTech konferencián is hangsúlyoztak. Hugo Weber, a párizsi székhelyű Mirakl e-kereskedelmi cég közkapcsolati vezetője szerint viszont az RN által javasolt korlátozások a külföldi munkavállalók felvételére alááshatják a törekvéseket. „Aggódom amiatt, hogy a francia startupok képesek lesznek-e továbbra is finanszírozást vonzani, és a technológiai tehetségek célpontjai maradnak-e, különösen az AI területén” – tette hozzá Weber.

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél