A BRICS-országok egy új valutával váltanák le az amerikai dollárt

2024.07.12.
Olvasási idő: 2 perc

A BRICS-országok a dollármentesítési erőfeszítéseiknek eleget téve bejelentették, hogy elhagyják az amerikai dollárt, hogy egy saját valutát hozzanak létre. Erről Oroszország kínai nagykövete, Igor Morgulov egy pekingi békefórumon beszélt a szövetség nevében.

Morgulov kijelentette, hogy a csoportosulás fókuszában új eszközök és mechanizmusok létrehozása, és egy független pénzügyi rendszer kifejlesztése van.

„A Nyugat mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megőrizze uralmát, beleértve azt is, hogy a világ többi részére rákényszeríti a saját maga által kitalált, szabályokon alapuló rendszert. A Nyugat csak döntéseket akar hozni a nevünkben, miközben biztosítja, hogy ezt a nekik tetsző módon hajtsuk végre” – jelentette ki Morgulov a Tsinghua Egyetemen tartott világbéke rendezvényen.

Morgulov hozzátette, hogy készek a közös érdekeik védelmére és az amerikai dollár uralkodó státuszának csökkentésére. Azonban a BRICS saját valuta még egy ideig nem fog éltebe lépni, de addig is a kollektíva hivatalosan is kilép a „dollár uralta térből”, és kizárólag a saját pénzügyi rendszerére összpontosít. Ezzel folytatják az amerikai dollár elhagyásához vezető utat, hogy a saját valutájukat tudják létrehozni.

„A nemzetközi közösség belefáradt a Nyugat állandó zsarolásába és nyomásának gyakorlásába, hogy új gyarmati törekvéseiknek eleget tegyenek. A mi törekvéseink nem arra irányulnak, hogy egy újabb dominancia-mechanizmust hozzunk létre” – szólat fel a csoportosulás nevében a nagykövet.

A BRICS-országok törekvései

Említésre méltó, hogy India miniszterelnöke öt év után nemrég ellátogatott Moszkvába, hogy az orosz elnökkel tárgyaljon. A két fél közös megállapodást írt alá, amelynek értelmében a közöttük lévő gazdasági kapcsolatok megváltoztatását döntötték el.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a BRICS-országok egy saját kriptovaluta létrehozásáról is értekeztek. A csoport a digitális eszközök gazdasági rendszerükbe való integrálásával, az általuk nyújtotta előnyök kihasználásával lendítenék fel gazdaságukat, csökkentenék tranzakciós költségeiket és erősítenék függetlenségüket.

A BRICS-szövetség magába foglalja Brazíliát, Oroszországok, Indiát, a Dél-afrikai Köztársaságot, Egyiptomot, Etiópiát, Iránt és az Egyesült Arab Emírségeket. Korábban szó eset arról, hogy Argentína is csatlakozna a szövetségi rendszerbe, azonban Javier Milei elnök hatalomra jutása után visszautasították a meghívásukat. A szélsőjobboldali vezető kifejezetten az Egyesült Államokkal szeretné szorosabbra fűzni országa viszonyát.

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél