A kínai jüanban történő fizetések 2,5%-kal meghaladják az amerikai dollárt Oroszországban

2024.08.27.
Olvasási idő: 2 perc

Kína igyekszik kihasználni az Oroszországgal szembeni amerikai szankciókat. Mostanra bebizonyosodott, hogy ezen törekvések sikeresek, mivel a kínai jüan lett a nemzetközi tranzakciókhoz legtöbbet használt valuta Oroszországban, megelőzve az amerikai dollárt.

Az Oroszországban kezdeményezett nemzetközi tranzakciók 42%-át már a kínai jüan adja.

A jüan megelőzte a dollárt Oroszországban

A BRICS tag Kína igyekszik teljes mértékben kihasználni az Oroszországgal és Iránnal szembeni amerikai szankciókat. A BRICS számára a kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett az egyik legfőbb célt régóta a dollármentesítés jelenti. Ezért érthető, hogy a feltörekvő Kína a jüanban való kereskedést erősíti.

A jüan erősödését Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is nyíltan elismerte. Állítása szerint a szankciók csak a helyi valutákat segítik, a dollárnak pedig ártanak. Azt is elárulta, hogy a szankciók miatt felerősödött a BRICS-szövetség dollármentesítési törekvése, és a tagok inkább a helyi valutákat használják a határokon átnyúló tranzakciókhoz.

A számok azt mutatják, hogy Kína máris sikerrel jár, mivel a kínai jüan vált a legtöbbet kereskedett valutává Oroszországban. A jüan az Oroszországban 2023 és 2024 között kezdeményezett összes nemzetközi tranzakció 42%-át tette ki. Ugyanebben az időszakban az amerikai dollár mindössze 39,5%-ot ért el.

A kínai valuta felemelkedése?

Az eredmény látványos és baljós képet festhet a nemzetközi kereskedelem változásáról, azonban mindez nem magától, és nem organikus módon történt. Ugyanis a Hszi Csin-ping-kormányzat minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy meggyőzze Oroszországot a jüanban való kereskedelem elfogadásáról.

A hatás láthatóan nem maradt el, mivel az amerikai dollár részesedése 2,5%-kal csökkent, így 2023-24-ben a kínai jüan lesz a leggyakrabban használt valuta Oroszországban. Bár a BRICS tagok között egyetértés van az amerikai dollár elkerülésében, az közel sem egyértelmű, hogy a jüan képezze az alternatívát. Ezt bizonyítja, hogy Oroszország csak 2022 februárjában fogadta el teljes mértékben a jüant a fizetésekhez.

Erre azért volt szükség, mert a háború kitörése miatt az USA komoly gazdasági szankciókkal sújtotta az agresszort, aminek hatására a vezetés és BRICS szövetségesei a kínai fizetőeszköz felé fordultak. Több ország, köztük India és Brazília például jüannal bonyolítja a kínai nyersolaj kereskedelmet. Érdekesség, hogy ennek eredményeképp India közel 7 milliárd dollárt takarított meg a valutaváltáson.

A BRICS-országok folyamatosan próbálkoznak egy erős alternatíva felállításában. A csoport az elmúlt években egyre erősödik, amit a jelenleg tartó konfliktusok csak tovább fokoznak. 2024-ben 40 ország jelezte csatlakozási szándékát a szervezethez, ebből 25 ország hivatalos kérelmet is benyújtott. A szankciókkal párhuzamosan a dedollarizációs törekvésről is egyre többet hallani, így nem meglepő, hogy egy új valuta felállításának ötlete is felmerült.

Ez a cikk is érdekelhet: Több mint 50 ország kezd új életet a dollár nélkül

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél