Százezreket kereshetsz, ha ezzel a módszerrel segítesz a rendőrségnek

2024.09.06.
Olvasási idő: 2 perc

Az interneten gyorsan elterjedt az az érdekes információ, miszerint életünk során átlagosan 36 gyilkos mellett sétálunk el. Bár a statisztika eredete kifürkészhetetlen, a gondolat, hogy bűnözők mellett sétálgatunk nem áll messze a valóságtól. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennek felismerésével és egy kis odafigyeléssel akár pénzhez is juthatunk.

Díjkitűzés a körözési toplistán

A vadnyugati filmekből mindenkinek ismerős lehet a „wanted” feliratú bandita arcával ellátott plakát, aminek alján ott szerepel a megtalálónak járó busás jutalom összege. A szemfülesek számára jó hír lehet, hogy ez a fajta jutalmazási rendszer nem veszett el, sőt, a mai napig előszeretettel használják világszerte.

A World Prison Brief adatai szerint Magyarországon körülbelül 18 ezren tartózkodnak börtönben, ami a lakosság közel 0,2%-át jelenti. Ezek pedig csak azok a bűnözők, akiket a hatóságok már elfogtak és jogerősen elítéltek.

Mivel a szervezetek erőforrásai végesek, előfordulhat, hogy a lakossághoz fordulnak a segítségért. Üzenetben, Google értesítés formájában, vagy a közmédián keresztül kaphatunk olyan értesítéseket, amelyekben eltűnt vagy körözött személyekre hívják fel az állampolgárok figyelmét. A jutalmat az eltűnt személyek esetében a hozzátartozók is szabadon kitűzhetik, de a komolyabb esetekben a rendőrség ajánl fel nyomravezetői díjat.

Magyarországon 100 ezer lakosra legalább 190 bűnelkövető jut, így nem elhanyagolható az esélye annak, hogy az utcán összefussunk egy-egy bűnöző alakkal. Persze ez nem feltétlen jelenti azt, hogy egy ilyen esetben veszélyben is lennénk. Ami viszont biztos, hogy a személy felismerésével sokat segíthetünk a rendőrségnek.

A segítségért járó jutalom

A police.hu oldalon megtalálható a körözési toplista, ahol azok a személyek láthatóak, akiket a Magyar Rendőrség elfogatóparancs alapján keres. Valahol csak az illető neve és fényképe látható. Máshol mindezt egy egyedi ikon egészíti ki, ami felhívja a figyelmet a különösen veszélyes, vagy éppen fegyveres körözöttekre.

magyar rendőrség, körözési toplista, díjkitűzés, bűnözők
A körözési toplista első sora 2024.09.05. Forrás: police.hu

A hatóságok minden esetben kifejezik hálájukat az együttműködő állampolgároknak. Ezért ezt néha pénzben is kifejezik, ahogy azt a piros „díjkitűzés” felirat is jelzi. Ebben az esetben az a személy, aki a felkutatást olyan közvetlen információval segíti, aminek eredményeképp elfogják a tettest, megkapja a kitűzött összeget.

A díj esetenként változik. A körözési toplistát böngészve láthatjuk, hogy valakiért bruttó 100 ezer forint jár. Egyes esetben akár több millió forint is ütheti a hatóságokat segítő személy markát.

Nem árt tisztában lenni a körözött személyekkel. Bár jutalom nem mindig jár érte, a mi érdekünk is, hogy keresett személyek ne az utcán, hanem inkább a börtönben sétáljanak.

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian