Egyre több muszlim tér át a kereszténységre

2024.09.08.
Olvasási idő: 2 perc

Irán kapcsán ezekben a hetekben-hónapokban minden a különféle háborús lehetőségekről szól, akár egy kiterjedt közel-keleti háború, akár az orosz-ukrán háborúban betöltött szerep miatt. A közel 90 milliós hatalmas országból most olyan hírek tűntek fel, amelyek érdekes folyamatra világítanak rá. A 99%-ban muszlim Iránban ugyanis egyre több ember fordul Jézus Krisztus és a kereszténység felé. Úgy tűnik, hogy egyre inkább fáradnak bele ajatollahokba és a különféle üres ígéretekbe.

Egy névtelen belső felmérés szerint az irániak 80%-a már inkább egy demokratikus kormányt részesítene előnyben és többen fontolgatják az iszlám vallás elhagyását is, ami korábban példátlan volt. „Itt van egy ország, ahol a világon az egyik legmagasabb a kábítószer-függőségi arány. A korrupció burjánzik, az emberek több mint fele a szegénységi küszöb alatt él” – magyarázta Todd Nettleton, a The Voice of the Martyrs (VOM) munkatársa. És ezt látva az iráni emberek elgondolkodnak azon, hogy milyen politikai rendszerre vagy vallásra vágynak. Egyre többen, főleg a fiatalok, elkezdtek érdeklődni egyéb lehetőségek iránt.

A keresztény vallás úgy tűnik, menekülőút lett sokaknak

Nettleton szerint sok frusztált és megfáradt ember az új utak keresése közben a kereszténységre bukkan. Legalább egymillió muszlim hagyta el az iszlámot ennek keretében csak Iránban. Bármennyire lehet túlzó ez a szám, ha csak mondjuk a negyede döntött tényleg így, akkor az is hihetetlen folyamat, tekintve, hogy egy szinte 100%-ban muszlim orszáról van szó. És hogyan reagál erre a jelenlegi vezetés, főleg, hogy az ország 75000 mecsetéből állítólag 50000-et már bezártak? A VOM szerint ennek nem örül a rezsim. A rendőrség lerohant bibliaórákat, házi templomokat kutatott át, résztvevőket fényképeztek és az összejövetel vezetőjét letartóztatták, börtönbe zárták. Viszont a helyzet úgy tűnik, hogy csak a vezetésnek probléma, mert Nettletonék tapasztalata szerint a család és a barátok már sokkal elfogadóbbak az iszlám elhagyását illetően. A leginkább gyakori eset az, hogy egy iszlámot elhagyót támogatnak a körülötte élők, mert elfogadják, hogy valaki másban találja meg azt, amire szüksége van.

És a The Tide Ministry nevű keresztény csoport vezetője szerint egyre több muszlim országban látni jeleket arra, hogy a fiatalok olyan utakat keresnek és sokszor találnak is, ami eddig a muszlim világban nem volt jellemző. Don Shenk, a rádióadásokat is készítő csoport vezetője szerint még Afganisztánban is feltűntek olyanok, akik a keresztény utat keresik. És ott ez egyébként akár valaki életébe is kerülhet. A keresztény szervezetek szerint egyébként Jemenben például már megduplázódott a keresztények száma. De a teljesen zárt Szaúd-Arábiában is egyre jobban toleráns a rezsim a kereszténységgel és a templomokkal szemben. Vannak helyek viszont még mindig, ahol nem csak a kereszténység, de a vallás már úgy önmagában is üldözött dolog. Például Észak-Korea.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél