Megtörtént az első öngyilkosság a kinyomtatható öngyilkossági kapszulában

2024.09.26.
Olvasási idő: 2 perc

A világ jelenleg mindössze néhány országban engedélyezett az eutanázia, azaz egy gyógyíthatatlan beteg halálának aktív vagy passzív meggyorsítása. Ezen országok közé tartozik Belgium, Kanada, Kolumbia, Ecuador, Luxembourg, Hollandia, Új-Zéland, Spanyolország vagy éppen Svájc. Ez utóbbi ország rendelkezik egyébként az egyik leginkább támogató jogi keretrendszerrel az eutanázia vonatkozásában. Nem csoda, hogy minden évben sokan érkeznek az országba ebből a célból. Elég komoly cégek foglalkoznak már ezzel az „üzlettel”, és 2017-ben készült egy olyan eszköz, a Sarco, amelyet 3D nyomtatóval nyomtattak ki és amely egyfajta kapszulaként fulladásos halált segít elő.

A Sarco kapszula komoly visszhangokat váltott már ki Svájcban is

A Sarco kapszula nemrégiben került először felhasználásra, amikor egy 64 éves amerikai nő lett öngyilkos a nitrogénnel fulladást előidéző kapszulában. A svájci rendőrség több embert is letartóztatott öngyilkosságra való felbujtás, valamint öngyilkosságban való bűnsegédként való közreműködés gyanújával. Mert míg a halálba segítés bizonyos körülmények között törvényileg védett Svájcban, a Sarco kapszula használata esetén ez nem teljesen egyértelmű.

A vitatott kapszula mögött álló vállalat szerint a készüléket kizárólag az a személy tudja működtetni, aki saját életének véget akar vetni, orvosi felügyelet nélkül. A rendőrség szerint a készüléket szeptember 23-án használták egy erdei kunyhóban Merishausen térségében, Svájc ritkábban lakott részén, a német határnál. A hatóság közölte, hogy egy ügyvédi irodától kaptak fülest egy olyan öngyilkosságról, amelyhez a készüléket használták. Az elfogott személyek számát és személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. Az elhunytat sem nevezték meg.

Mindenesetre már valószínűleg korábban is lehetett arról tudni, hogy mi készül, miután júliusban egy, az eutanáziát támogató csoport beszélt arról, hogy hamarosan használni fogják a Sarco kapszulát. A támogatók szerint a kapszula nem függ a gyógyszerektől vagy orvosoktól, így bővíti az eutanáziához való hozzáférést, mivel a hordozható eszköz 3D-nyomtatással kinyomtatható és otthon is összeszerelhető. A kritikusok attól tartanak, hogy az eszköz modern kialakítása népszerűsíteni fogja az öngyilkosságot, és aggályos az is, hogy orvosi felügyelet nélkül működtethető.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél