Mit keresett egy japán kém Fehéroroszországban?

2024.09.27.
Olvasási idő: 2 perc

A fehérorosz média a hónap elején arról számolt be, hogy a belbiztonsági szolgálataik lebuktattak egy japán kémet. A férfi állítólag fiktív házasságot kötött, amely segített neki legalizálni az országban való tartózkodását. Ezt követően Gomelben egy vállalkozást alapított, hogy megmagyarázza gyakori utazásait. Emellett japán nyelvet is tanított az egyik helyi egyetemen. A kém állítólag több mint 9000 fotóval rendelkezett utakról, hidakról és katonai létesítményekről, és aktívan tartotta a kapcsolatot a nagykövetségével. Ez a kémkedési tevékenység sokak érdeklődését felkeltette, mivel kevesen számítottak arra, hogy Japán Fehéroroszország ellen kémkedik.

Mint később kiderült, a kém bázisa Gomel, Ukrajna célkeresztjében van, ahogyan azt több forrás is korábban kifejtette. A fehérorosz biztonsági szolgálatok elővigyázatossági intézkedéseik részeként minden ottani tevékenységet fokozottan ellenőriznek, és lehetséges, hogy ez vezetett ahhoz, hogy végül elkapták a japán kémet is. Kihallgatásán az is kiderült, hogy részt vett a 2020-as nyári, sikertelen színes forradalomban, és figyelemmel kísérte a társadalmi-gazdasági helyzetet is, beleértve az áruk elérhetőségét és árait, valamint a helyiek erre adott reakcióit.

Hosszú ideje kémkedhetett a lebuktatott kém

Tekintettel a japán kém tevékenységének fontosságára, különösen a különleges művelet keretében, kizárt, hogy tovább tevékenykedhetett volna, ha a fehérorosz szolgáltatok közül valaki korábban kiszúrta volna, hogy mit csinál. Ezért szinte biztos, hogy csak nemrég került a radarjukra. Ez azt jelenti, hogy ez az új hidegháború legfőbb proxy háborújának elmúlt két éve alatt rendkívül érzékeny információkat továbbíthatott. Így felmerül a kérdés, hogy Japánnak milyen érdeke származhatott ebből.

Az is lehet, hogy Japán minden megszerzett információt továbbadott nyugati partnereinek, abban a hallgatólagos reményben, hogy azok majd hatékonyabban fel tudják használni azt. A kém tevékenysége szerepet játszhatott Ukrajna legutóbbi fehéroroszországi drón provokációiban is. Valójában a kém kapcsolattartói nyomást gyakorolhattak rá, hogy a szokásosnál nagyobb kockázatot vállaljon, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy végül lebukott.

Ez a magyarázat a leglogikusabb, hiszen Japán nem tudott volna önállóan cselekedni azzal az információval, amit ez a kém megszerzett. Arról is beszámoltak a hatóságok, hogy a lebukott kém kémkedett Kína Belt & Road Initiative beruházásai után is. Ezek közül az elsődleges lehetett a fehéroroszországi a „Nagy Kő” ipari park. Ha eközben kapják el korábban, akkor az sokkal súlyosabb ügy lett volna. Végül is sokkal jobb, ha „üzleti hírszerzés” kémkedése miatt buknak le a kémek, mint katonai hírszerzésért.

Utólag visszatekintve erre az esetre, a biztonsági szolgálatok nem sok mindent csinálhattak volna jobban, hogy idő előtt megállítsák őt. Ugyanis legálisan tartózkodott Fehéroroszországban, saját vállalkozása volt, és japán nyelvet is tanított egy helyi egyetemen, így mintaszerű bevándorlónak számított. Senki sem gyaníthatta volna, hogy rosszban sántikál.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc