A világ legnagyobb hackerhálózatát bénította meg a Microsoft

2020.10.13.
Olvasási idő: 1 perc

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy blokkolta a világ egyik legnagyobb malware-hálózata mögött lévő Trickbot szervereket. Ezeket használták a kibertámadók arra, hogy zsarolóvírusokat indítsanak az útjukra.

Az amerikai vállalat azt nyilatkozta, hogy a távközlési szolgáltatókkal együttműködve tudták felszámolni a hálózatot. A cég azt is elismerte, habár sikerült az egyik legveszélyesebb kibertámadások mögött működő szervereket lekapcsolnia, úgy véli, hogy a támadók gyorsan alkalmazkodni fognak az új helyzethez és alternatívákat keresnek majd.

A Trickbot lehetővé tette a hackerek számára, hogy eladják más hackereknek a szolgáltatásaikat. Ez volt a ransomware támadások melegágya is, amelyekkel akár komoly kormányzati weboldalakat, választási honlapokat béníthattak volna meg a kiberbűnözők.

„A hackerek a ransomware segítségével megfertőzhetik a választói névjegyzék fenntartására használt számítógépes rendszert, vagy módosíthatják a választási eredményeket” – írta blogbejegyzésében Tom Burt, a Microsoft biztonsági alelnöke. „Most blokkoltuk a kulcsfontosságú infrastruktúrát, így a Trickbot-ot működtetők nem lesznek képesek új fertőzések elindítására vagy a számítógépes rendszerekben már jelenlévő ransomware-ek aktiválására.”

A Microsoft hétfői technikai jelentése szerint a Ryuk nevű ransomware terjesztésére is a Trickbot-ot használták. Biztonsági szakértők szerint a Ryuk hetente legalább 20 szervezetet támadott meg, és állítólag ez volt az a ransomware, amelyet az Universal Health Services, az Egyesült Államok egyik legnagyobb kórház csoportja ellen használtak fel. Trickbot-ot alkalmaztak olyan e-mailek terjesztésére is, amelyek különféle rosszindulatú programokat tartalmaztak. A Black Lives Matter és a COVID-19 témákkal próbálták meg csőbe húzni az áldozatokat.

A Microsoft szerint a Trickbot 2016 óta több mint egymillió számítástechnikai eszközt fertőzött meg világszerte.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél