Közel 70 fehérorosz újságírót vetettek börtönbe, mert a tüntetésekről írtak

2020.08.15.
Olvasási idő: 1 perc

Újabb bizonyíték arra, milyen az, amikor a sajtószabadság nem létezik. Korábban beszámoltunk már arról, hogy a fehérorosz választások után tüntetésekkel tiltakoztak az állampolgárok Lukasenka fehérorosz elnök újbóli megválasztása ellen. Bár az ország vezetése tagadta, a lakosságot gyakorlatilag lekapcsolták az internetről, így próbálták elejét venni a nagyobb megmozdulások szervezésének és a demonstrációval kapcsolatos hírek terjedésének. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet most azt jelentette be, hogy a fehérorosz biztonsági erők közel  hetven újságírót vettek őrizetbe a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, akik az állítólagos választási csalásokról és az emiatt kezdődött tüntetésekről számoltak be. A szervezet információ szerint az újságírókat megverték, majd letartóztatták és börtönbe vitték. A választások óta 29 esetben követtek el újságírók elleni rendőri erőszakot. Legalább hét riporter súlyosan megsérült.

Michael Rediske, a civil szervezet szóvívójő, aki nem melesleg az Európai Unió pénteki brüsszeli külügyminiszteri találkozóra időzetette bejelentését úgy fogalmazott, hogy “teljességgel elfogadhatatlan a szabad sajtó elleni ilyen támadás, különösen egy európai országban”. Az Unió most különféle szankciók kidolgozásáról döntött. A legtöbb hírportál egyébként most sem elérhető Fehéroroszországban, ami miatt a lakosság már Elon Musk segítségét kéri, hogy Starlink műholdjával szolgáltasson internetet az ország lakóinak.

Fehéroroszországban a választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél