Ne is álmodjunk utazásról, ha májusig nem kapjuk meg a koronavírus-vakcinát

2021.01.24.
Olvasási idő: 3 perc

Az angliai székhelyű Saga, amely a világ egyik legnagyobb utazási irodája bejelentette, hogy csak azon személyek foglalhatnak utazást rajta keresztül, akik már be vannak oltva a koronavírus-vakcinával. Minden utazni vágyó májusig kapott haladékot, a oltási azonban rendkívül lassú világszerte.  

A Saga nevű utazási iroda, mely általában az 50 évnél idősebbek számára nyújt üdülési csomagokat bejelentette, hogy minden utazni vágyónak már májusig meg kell kapnia a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját. Ez pedig elengedhetetlen lesz az utazás szempontjából. A vállalat szóvivője szerint „ügyfeleiket biztosítaniuk kell arról, hogy a velük utazók be vannak oltva.

Sok ügyfelünk a korára való tekintettel elsőbbséget élvez a koronavírus elleni vakcinálásban. A kormány elmondásai, valamint számításaink alapján úgy gondoljuk, május elejére jóbizonnyal szinte az összes ügyfelünk meg fogja kapni az oltás második adagját is” – nyilatkozta Nick Stace, a Saga vezérigazgatója.

Nem mindenki ért azonban egyet az utazási iroda döntésével. Sokan képmutatónak titulálták bejelentésüket, mivel a Saga elmondása szerint, a tengerjáró utazóhajók fedélzetén tartózkodó személyzetnek nem lesz kötelező az oltás.

Továbbá sokak szerint egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy a vakcina valóban 100%-os biztonságot ad. Mások úgy is dönthetnek, hogy nem oltatják be majd, így meglehet, hogy a Saga jelentős bevételkieséssel fog szembenézni.

De vajon lesz lehetőségünk kikerülni ezt a procedúrát, ha a következőkben utazni szeretnénk?

A németországi székhelyű TUI utazásszervező vállalat úgy döntött, nem fog ilyesféle politikát alkalmazni. Az viszont már nyilvánvaló, hogy az úgynevezett COVID-útlevél felmutatása szinte az összes légitársaságnál kötelező lesz. Mindemellett a szállodák, az utasbiztosító társaságok, sőt még néhány állam, köztük Spanyolország, Görögország és a Seychelle-szigetek is bejelentette, hogy komoly eljárásokra és koronavírus-vakcinára lesz szükség, ha hozzájuk utazni szeretnénk.

Dr Richard Dawood, a londoni Fleet Street nevű klinika utazási szakembere szerint a COVID-útlevél „függetlenül attól, ki mit gondol, bizony elkerülhetetlen lesz az utazás szempontjából, mivel az országok többsége ragaszkodni fog a felmutatásához.”

Mindannyian arra vágyunk, hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba. A követelmények azonban mindaddig érvényben fognak maradni, amíg az országok nem érzik biztosnak maguk alatt a talajt. A várva várt áttörést pedig csak a tömeges oltás hozhatja el. Amíg pedig ez nem történik meg, utazásaink alkalmával továbbra is a kötelező társadalmi távolságtartással, fertőtlenítő szerekkel, arcmaszkokkal, késésekkel és last-minute utazási módosításokkal kell számolnunk” – tette hozzá Dawood.

Úgy tűnik, valóban szükségünk lesz a koronavírus-vakcinára, ha az elkövetkezőkben utazni szeretnénk. A vakcina gyártási folyamata azonban rendkívül lassú, és a beígért oltási folyamat egyáltalán nem úgy zajlik, ahogyan azt az államok elképzelték. Sorra jelentik be a vakcina gyártó cégek az oltóanyag gyártásában bekövetkező késéseket, illetve azok csökkentett számban történő szállítását, ami következtében már vannak országok, ahol fel kellett függeszteni az oltási kampányt, hiszen nincs mivel oltani. Valahol már veszélybe került a második vakcina beadása is, hiszen azzal számolt több ország kormánya, hogy folyamatos lesz az utánpótlás, így a készleten lévő összes vakcinát elhasználták. Ha a Saga és más utazási irodák valóban csak oltással engedélyezik az utazást, akkor kizárólag egy nagyon szűk szegmens, jelen esetben az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakói foglalhatnának náluk.

Érdekelhet még: COVID útlevél bevezetésén dolgozik a Microsoft és az Oracle

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Kina, hadsereg, robotfarkas

Fegyveres robotfarkasokat tesztel a kínai hadsereg

Míg nemrég még a Kawasaki fejlesztésén ámuldozott a világ – egy olyan robotlovon, amely hegyoldalakon és patakokon is képes átvágni –, most a kínai hadsereg mutatott valami egészen mást: robotfarkasokat. A fegyverrel
Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian