A Robinhoodnál már nem lehet GameStop-részvényt venni

2021.01.29.
Olvasási idő: 2 perc

Tegnap már írtunk röviden a GameStop amerikai cég részvényei körül kialakult helyzetről. A magánbefektetők és a nagy, wall streeti alapkezelők közötti küzdelemnek is nevezhető ügyben a GameStop-részvények árának zuhanására játszó nagybefektetők ellen fordultak az egyik Reddit fórum tagjai és 4 hét alatt 300%-os növekedést tudtak a részvény árfolyamában elérni. Volt olyan nap, amikor az amerikai tőzsde legnagyobb volumenben kereskedett részvénye volt az egyébként veszteséges, játékokkal foglalkozó cég papírja. A történet eredményeként tegnap a Robinhood és más kereskedelmi platformok, mint például a WeBull letiltották a GameStop részvényeinek vásárlását.

Tiltják már a GameStop-részvények vásárlását a kisbefektetőknek

A WeBull arra hivatkozott, hogy most már extrém kockázatot rejt magában a papír. Így a felhasználók csak eladni tudták GameStop részvényeiket, több másik részvény mellett, amelyek szintén érintettek voltak a wall streeti nagybefektetők shortolási törekvéseiben. A Robinhood ugyanúgy a kockázatokra hivatkozva tiltotta le a GameStop részvények vásárlását. Az események láttán nagyon sok Reddites vagy egyéb magánbefektető cenzúrát és elnyomást kiáltott és a decentralizált tőzsdék szükségességét hangoztatta. Hiszen a rendszer nagyon sok módon próbálta megakadályozni már, hogy GameStop részvényeket lehessen venni kisbefektetőknek, a kereskedés teljes tiltása viszont a végső eszköznek tűnik.

GameStop ügy

És egy decentralizált tőzsde hatalmas változás lenne egy centralizált kereskedési platformról. Hiszen például a Robinhood esetén is van egy zárt rendelési állomány, amelyet egy központi rendszer kezel. Tehát a cég saját szerverein keresztül mennek a tranzakciók. Azaz ha a cég úgy dönt, hogy beleavatkozik a folyamatokba, akár külső nyomásra, akár belső döntés alapján, akkor ezt meg tudja tenni. És a Robinhood esetében bőven van külső nyomás, hiszen teljes bevételének 40%-át 2018-ban nagybefektetőktől szerezte azzal, hogy előbb adott nekik információkat és kereskedési mintákat, mint a kisbefektetőknek.

Különösen szoros a kapcsolata a Robinhoodnak azzal a Citadel Securities céggel, amely 1,2 milliárd dollárt pumpált a Melvin Capital befektetési alapba. Ez utóbbi volt a legnagyobb játékos a GameStop shortolási ügyében. És most az idei évben már 30%-os veszteségnél jár, nem utolsósorban a GameStop ügye miatt. Egy decentralizált tőzsde esetén viszont nincs ilyen befolyásolási lehetőség, hiszen különböző szervereken és gépeken zajlanának a tranzakciók. A tökéletes példa erre talán az Uniswap lehet.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Latest from Blog

hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Új gazdasági világrendet diktál a globális hőség

A globális felmelegedés és a meteorológusok által előrejelzett, rendkívüli intenzitású „szuper El Niño” időjárási jelenség nemcsak a klímakutatókat tartja lázban, hanem a Wall Street legfontosabb elemzőit is. A Goldman Sachs friss elemzése

Mielőtt továbblépnél