Juhú!!! Már 411 ezer forint a bruttó átlagbér Magyarországon

2021.03.31.
Olvasási idő: 1 perc

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint már 411 ezer forint a bruttó átlagbér Magyarországon. Az állami dolgozók béremelése húzta fel az átlagkereseti adatot januárban.

A KSH-nak ma reggel is sikerült felhergelnie a népet. Koronavírus-járvány, bezárások, munkanélküliség ide vagy oda, a magyar gazdaság teljes gőzzel dübörög előre, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A KSH idén januárban 411 ezer forint bruttó átlagkeresetet mért, mely nettóban nagyjából 273 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 9,5%-os fizetés emelkedést tapasztalhattak a dolgozók. Már, akik tapasztaltak. A magyar átlagbér számítás pikantériája ugyanis az, hogy a statisztikába nem kerül be minden dolgozó bére. Azok jövedelmét „véletlenül” kifelejtik, akik 5 fősnél kisebb cégeknél vagy részmunkaidőben dolgoznak. Jellemzően pont azok a kisvállalkozások dolgozói nem számítanak bele, akik bére rendkívül alacsony, a koronavírus-válság miatt csökkent a jövedelmük, vagy teljes munkaidőről részmunkaidős pozícióba kerültek. Ezekből a munkavállalókból viszont rengeteg van. Teljesen más képet kaphatnánk, ha minden aktív dolgozó megjelenne a számításban.

Az adatokra most egyértelműen a költségvetési szférában előre ütemezett béremelések voltak hatással, azaz az orvosok, ügyészek, bírák és bölcsődei dolgozók béremelése. Ezeken a területeken 13,3%-os növekedést mért a KSH.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási szektorban volt a legmagasabb, 714 900 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén pedig a legalacsonyabb, 247 500 forint.

A nemek közötti különbség továbbra is óriási. A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 447 200, a nők esetében 375 500 forintot ért el, ami a férfiaknál 9,2, a nőknél 10,2%-os növekedést jelentett egy év alatt.

Panaszra tehát semmi ok, minden szuper, a papír ugye sok mindent elbír…

További érdekes cikkeink:

Forrás: MTI

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre