Nobel-díjas professzor: a mesterséges intelligencia letarolja az emberiséget

2021.05.19.
Olvasási idő: 2 perc

Az már köztudott, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan rengeteg területen képes lesz felülmúlni – ha nem is teljesen – az embert. Hogy mennyire és milyen mértékben válunk „elavulttá”, az még vita tárgyát képezi. A The Guardian hétvégén megjelent egyik interjújában a Nobel-díjas Daniel Kahneman meglehetősen éles véleményt fogalmazott meg a kérdésről. Szerinte a mesterséges intelligencia és az ember közötti csatában egyértelműen mi fogjuk húzni a rövidebbet.

„Egyértelműen a mesterséges intelligencia fog győzni [az emberi intelligenciával szemben]. Ez még csak nem is szoros verseny lesz” – mondta Kahneman a lapnak.

Nobel-díj a kilátáselméletért

Miért érdemes Daniel Kahnemanra hallgatni? 2011-ben megjelent könyve, a Gyors és lassú gondolkodás – több mint kétmillió eladott példány – az egyik legismertebb mű a viselkedési közgazdaságtan területén. Azt vizsgálja, hogyan és miért gondolkodik az ember úgy, ahogyan gondolkodik (a címben szereplő „gyors” gondolkodás az intuitív; a „lassú” gondolkodás a racionális), és mi az, ami felkészülten (vagy felkészületlenül) ér minket a jövőnkkel kapcsolatos döntések meghozatalakor. 2002-ben Nobel-díjat kapott a kilátáselméletért, amely megmagyarázza, hogyan racionalizálják az emberek a nyereség és a veszteség közötti különbséget, és hogyan működik a kockázatkerülés és a kockázati étvágy küszöbértéke.

Kahneman szerint felkészületlenek vagyunk a mesterséges intelligencia közelgő térhódítására. A híres szerző a világjárványra való felkészületlenségről is beszélt. A vírus exponenciális terjedését említette, és azt, hogy az emberi elme alapvetően nincs felkészülve arra, hogy elvégezze az alapvető matematikai számításokat, amelyek az ilyen dolgok irányíthatatlanná válásának hátterében állnak.

„Az exponenciális jelenségeket szinte képtelen vagyunk felfogni” – jelentette ki Kahnemann. „Óriási tapasztalatunk van egy többé-kevésbé lineáris világban. És ha a dolgok felgyorsulnak, akkor általában ésszerű keretek között gyorsulnak. Az exponenciális változás [mint a vírus terjedése] tényleg valami más. Erre nem vagyunk felkészülve. „

A mesterséges intelligenciával kapcsolatosan Kahneman az emberi elmével kapcsolatos problémára hívja fel a figyelmet. „Hatalmas káosz lesz. A technológia nagyon gyorsan fejlődik, valószínűleg exponenciálisan. De az emberek lineárisak. Amikor a lineáris emberek exponenciális változással szembesülnek, nem fognak tudni könnyen alkalmazkodni hozzá”.

Kahneman az orvostudományt említi az egyik olyan területként, ahol az embereket fel fogják váltani a gépek, a diagnosztika területén szinte biztos. A híres szerző a világ nagy cégeinek vezetőihez is szólt: „Vannak meglehetősen ijesztő forgatókönyvek a vezetőséggel kapcsolatosan. Ha egyszer bizonyíthatóan igaz lesz, hogy egy mesterséges intelligencia sokkal jobb üzleti ítélőképességgel rendelkezik, akkor mi lesz az emberi vezetéssel?”

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre