Itt a pénztárcabarát űrturizmus – közelbe kerül a távol

2021.08.22.
Olvasási idő: 2 perc

Az űrturizmus gondolata az utóbbi években rendkívül nagy teret nyert magának, s ezáltal az érdeklődők száma is jócskán megugrott. Azonban ahhoz, hogy egy röpke időre magunk mögött tudhassuk hőn szeretett bolygónkat, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Legalábbis eddig ez volt a helyzet, csakhogy ez rövidesen megváltozni látszik. 

A Space Perspective fantázianévre keresztelt vállalat azt tűzte ki elsődleges céljául, hogy megfizethető áron repítse utasait a csillagok közé. Ezzel az elhatározásával pedig olyan nevek konkurensévé vált, mint a Jeff Bezos nevéhez köthető Blue Origin vagy Richard Branson Virgin Galactic projektje. A mérvadó különbség köztük viszont az, hogy míg a két üzletember által megálmodott űrutazás igazán borsos, addig a szóban forgó cég „olcsón” kínálja szolgáltatását.

Egy beszámoló szerint a Space Perspective előállított és le is tesztelt egy nyolc személyes kapszulát, amely luxus körülmények között szállítaná a kirándulni vágyókat. A kapszula a Spaceship Neptune (Neptunusz űrhajó) nevet kapta, s egy óriási hidrogénnel töltött léggömb emeli az ég felé. A kapszula hátradönthető székekkel rendelkezik, illetve körös körül ablakok biztosítják a lélegzetelállító kilátást. Emellett, ha valaki esetleg megszomjazna, frissítőket felszolgáló bár is helyet kapott a hajó fedélzetén.

Spaceship Neptune

Egyre bővülő választékot szolgáltat az űrturizmus

Azonban, most jön a bökkenő. Az űrhajó csupán 20 mérföld (32 km) magasságba képes majd feljutni a jelentés szerint.

A Blue Origin és a Virgin Galactic ígéreteik szerint a súlytalanság állapotát is megadják utasaiknak, akik ezáltal szabadon lebeghetnek a kapszulában. A Space Perspective viszont semmi ehhez hasonlót nem kínál. Ezzel szemben, a vállalat egy jóval hosszabb űrutazásra invitálja a világűr szerelmeseit. Az egész utazás hossza körülbelül 6 órát fog majd felölelni, amely a Blue Origin 10 percéhez képest egy egész örökkévalóságnak tűnhet.

A 6 órából 2-2 órát vesz majd igénybe a felemelkedés és a leszállás, így az utazók 2 teljes órát tölthetnek majd az űrben.

Az űrhajóra szóló jegy a becslések szerint 125 000 dollárba fog majd kerülni, míg a Virgin Galactic-re 450 000 dollárért lehet beugrót váltani.

A Spaceship Neptune már megkezdte a jegyek árusítását és az első űrjárat 2024-ben fog útjára indulni. Arra az évre pedig már az összes tikett el is kelt, szóval jobb sietni, ha valaki 2025-ben szeretne a felhők fölé emelkedni

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre