Aggasztó fotókat készítettek Észak-Koreáról, mire készül a diktátor?

2021.09.28.
Olvasási idő: 2 perc

A legújabb műholdfelvételek azt mutatják, hogy Észak-Korea bővíti az urándúsító üzemét Jongbjon nukleáris komplexumában, ami szakértők szerint annak a jele, hogy a világtól elzárt ország a bomba-alapanyagok gyártásának fokozására törekszik.

Észak-Korea nemrégiben az Egyesült Államokkal folytatott, régóta szunnyadó nukleáris leszerelési tárgyalások közepette hat hónapja először rakétakísérleteket hajtott végre, és ezzel igencsak fokozta a feszültséget.

„A dúsító üzem bővítése valószínűleg azt jelzi, hogy Észak-Korea azt tervezi, hogy akár 25 százalékkal is növeli az urán előállítását a jongbjoni telephelyen” – írta jelentésében Jeffrey Lewis és a monterey-i Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének két szakértője.

A Maxar műholdas képalkotó cég által készített fotókon a jongbjoni urándúsító üzemmel szomszédos területen építkezés látható. Egy szeptember 1-jén készült műholdfelvételen látható, hogy Észak-Korea fákat irtott ki, és előkészítette a terepet az építkezéshez. Egy második, szeptember 14-én készült felvételen a terület körülzárására falat emelt, illetve egyértelműen kivehetőek az alapozáson végzett munkálatok, a dúsító épület oldaláról eltávolított panelek.

Az új terület körülbelül 10 760 négyzetméteres, ami elegendő ahhoz, hogy további 25 százalékkal növelni tudja az üzem kapacitását. Nukleáris fegyvereket vagy magasan dúsított urániumból, vagy plutóniumból lehet készíteni, és Észak-Korea mindkettő előállítására alkalmas létesítményekkel rendelkezik. A múlt hónapban a Jongbjonról készült korábbi műholdfelvételek arra utaló jeleket mutattak, hogy Észak-Korea újraindította a plutónium előállítására szolgáló más létesítmények működését is.

Észak-Korea a már meglévő komplexumot a nukleáris program szívének nevezi. A Donald Trump korábbi amerikai elnökkel 2019 elején tartott csúcstalálkozón Kim Dzsongun észak-koreai diktátor felajánlotta, hogy leszereli az egész komplexumot, ha jelentős szankciókönnyítést kap az Egyesült Államoktól. Az amerikaiak azonban elutasították Kim javaslatát, mert azt korlátozott denuklearizációs lépésnek tekintették.

Egyes amerikai és dél-koreai szakértők feltételezik, hogy Észak-Korea titokban legalább egy további urándúsító üzemet működtet. 2018-ban egy magas rangú dél-koreai tisztviselő a parlamentnek azt mondta, hogy Észak-Korea becslések szerint már akár 60 nukleáris fegyvert legyárthatott.

A feltételezések arról, hogy Észak-Korea évente hány atomfegyvert tud hozzáadni, eltérőek, hattól akár 18 bomba is lehet.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian